A VOCA projekt keretében önkénteseinknek és aktivistáinknak lehetősége nyílik arra, hogy különböző európai kerékpáros szervezetek által rendezett konferenciákon továbbképezzék magukat a közlekedés célú kerékpárhasználat témakörében. A második találkozó Cipruson volt, ahol Székely Ági képviselte a Kerékpárosklubot. Ági a „Bringázz a Suliba!” kampányunk egyik motorja, az ő beszámolóját olvashatjátok itt.
Ha elefántot lehet, kerékpárt miért nem?
Úti beszámoló Ciprusról
Február 9.–12. között került sor a Kerékpáros Akadémia Önkéntesei (Volunteers of Cycling Academy–VOCA) elnevezésű program keretében megszervezett nemzetközi konferenciára, Cipruson.
Miközben itthon dübörögtek a mínuszok, Cipruson igazi tavaszi idő volt. A repülőtéren gyümölcstől roskadozó citrom– és olajfák, teraszon kávézó emberek látványa fogadott. Ha a találkozó szervezői semmi mást nem tettek volna, minthogy az időjárás ilyetén alakulásáról gondoskodnak, azt hiszem, legtöbben (csehek, dánok, írek stb.) már akkor eufórikus hangulatban töltöttük volna ezt a néhány napot.
A kitűnő társaság, az egyes országok kerékpáros szabályozását és kezdeményezéseit (is) bemutató, igen érdekes előadások, a jó hangulatú közös vacsorák és kerékpározások – mindez hab volt a tortán.
Megtudtuk például, hogy Cipruson olyannyira gyerekcipőben jár a kerékpár, mint közlekedési eszköz használata hogy semmi nem szabályozza a kerékpározás és az alkoholfogyasztás viszonyát. (A kerékpáron persze rajta kell tudni maradni, különben nem minősül kerékpárosnak az ember!) Ezzel természetesen senkit nem szeretnék arra buzdítani, hogy akár Cipruson, akár másutt, részegen kerékpározzék. Számunkra kellően felemelő érzés volt már az is, hogy hónapok óta először, sapka, kesztyű és bunda–bugyi nélkül pattanhattunk nyeregbe. Mintegy tizenöt fős konvojunk, mindazonáltal akkora feltűnést keltett Nicosiában – a fővárosban – hogy Koppenhágából érkező kollégánk kénytelen volt megjegyezni: „Úgy néznek ránk, mintha a holdról jöttünk volna”.
Apropó, dán kolléga: Kiderült, hogy annak idején, a letűnt ősidőkben, amikor még Koppenhágában sem ismerte fel a helyi közlekedési vállalat a kerékpár tömegközlekedési eszközökön való szállíthatóságának előnyeit és fontosságát, a helyi kerékpárosok azzal igyekeztek előmozdítani az ügyet, hogy kölcsönöztek egy kiselefántot az állatkertből és vele próbáltak felszállni különböző tömegközlekedési eszközökre, az elefánt szállítását ugyanis nem tiltotta a szabályzat. A megmozdulásról számos fotó készült a következő felirattal: „Ha elefántot lehet, kerékpárt miért nem?”
Személyes kedvenceim közé tartozik még az angoloknak az a (közepesen tudományos) kísérlete, melynek során valaki különböző stílusú ruhákba, parókákba stb. öltözve vizsgálta a kerékpáros megjelenésének hatását az autóvezetők által előzés közben megtartott oldaltávolságra.
Összességében elmondható, hogy a konferencia résztvevői hallatlan alkalmazkodóképességről adtak tanúbizonyságot: Percek alatt felvettük a helybéliek ritmusát és megtanultuk, hogy a napirendben megjelölt időpontoktól, ha a szükség úgy hozza, el lehet térni, a kávészünet azonban nem tréfa dolog, az nem tűr halasztást. Számomra a konferencia egyik legnagyobb tanulsága az volt, hogy ezzel, a látszólag talán nem annyira eredmény-orientált hozzáállással a végén mindenki nyert. Megismertük, sőt, mondhatom, megszerettük egymást és szentül hiszem, hogy ezáltal olyan lehetőségek nyíltak meg a kerékpározás nemzetközi jövője előtt, melyeket igazán kár volna nélkülözni.