A Budapest–Érd–Százhalombatta kapcsolat az EuroVelo 6 része, vagyis annak a nemzetközi kerékpáros útvonalnak a magyarországi hálózatához tartozik, amely az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig követi a folyók, köztük a Duna térségét. A Budapest és Érd, illetve Érd és Százhalombatta közötti hiányzó szakaszok összesen mintegy 9,2 kilométert jelentenek. A projekt előkészítése már évekkel ezelőtt megkezdődött, az Érd–Százhalombatta közötti rész pedig rendelkezik építési engedéllyel és kiviteli tervvel is.
A gyakorlatban azonban Budapest déli határánál ma is megszakad a biztonságos kapcsolat.
Ez különösen nehezen indokolható annak fényében, hogy Érd közel 80 ezres város, Budapest közvetlen szomszédja, és a térségben egyre többen közlekednek kerékpárral. A jelenlegi érdi kerékpáros hálózat egyik problémája éppen az, hogy a kiépített szakaszok több helyen nem kapcsolódnak össze folytonos, biztonságos útvonallá. A város kerékpáros koncepciója is kiemeli, hogy az EuroVelo 6 jelenlegi elemei több helyen nem töltik be a nekik szánt kapcsolat szerepét.
Húsz év alatt sok minden megváltozott
Amikor 2006-ban letették az alapkövet, még egészen más volt a kerékpározás helyzete Magyarországon. Azóta sokszorosára nőtt a kerékpáros turizmus, fejlődött a kerékpáros közlekedés infrastruktúrája, és egyre több település tekint a kerékpárra mindennapi közlekedési eszközként.
Közben az EuroVelo 6 magyarországi szakaszain is sok fejlesztés történt. Budapest és Szentendre között például ma már jóval hosszabb, összefüggő kerékpáros kapcsolat áll rendelkezésre.
Éppen ezért egyre feltűnőbb, hogy Budapest déli irányában még mindig hiányzik egy olyan kapcsolat, amely nemcsak a túrázóknak, hanem az ingázóknak is valódi alternatívát jelenthetne.
A 2018-as kormányhatározat már külön projektként nevesítette a Budapest–Érd–Százhalombatta EuroVelo 6 szakasz előkészítését és kivitelezését. A projekt azóta is szerepel a különböző fejlesztési tervekben, miközben a megvalósítás továbbra sem történt meg.
Nem először próbáljuk meg kimozdítani a projektet
Az elmúlt években számtalan bejárás, szakmai egyeztetés és civil kerékpáros túra próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy ezt a hiányzó kapcsolatot érdemes lenne végre megépíteni. Az érdi kerékpárosok különösen sokat tettek ezért. Süle Zsolt, az érdi Kerékpárosklub vezetője például számos alkalommal szervezett olyan bejárást és lobbitúrát, amelynek célja az volt, hogy a döntéshozók saját szemükkel lássák a problémát.
Egy ilyen beruházás megvalósítása több település és az állam együttműködését igényli. Érd önkormányzata önmagában nem tudja előteremteni egy ilyen léptékű beruházás forrását. Most abban bízunk, hogy ha Budapest, Érd, Százhalombatta és az állam egyszerre akarja ezt a kapcsolatot, akkor végre a megvalósításhoz szükséges forrás is rendelkezésre állhat.
A Magyar Kerékpárosklub továbbra is azon dolgozik, hogy a Budapest–Érd–Százhalombatta kapcsolat végre megvalósuljon. A szakmai munka, a bejárások és az érdekképviselet mögött ugyanaz a cél áll: hogy aki kerékpárral szeretne eljutni Érdről Budapestre, Százhalombattáról Érdre, vagy éppen végigtekerni az EuroVelo 6 ezen szakaszán, az ne kényszerüljön veszélyes vagy bizonytalan útvonalakra.
Húsz év várakozás után ideje lenne, hogy az alapkő mellé végre kerékpárút is kerüljön.
Ha fontosnak tartjátok, hogy ez a húsz éve veszteglő projekt végre megvalósuljon, osszátok meg a cikket. Minél többen tudnak erről a hiányzó kapcsolatról, annál nehezebb lesz továbbra is láthatatlanná tenni.
A túránkról készített fényképes beszámolót itt tudjátok megtekinteni: