Miért jó tagnak lenni?

Csepel-szigeti Bringakör

Fedezd fel a Csepel-sziget rejtett kincseit az új túránkon! A Kerékpárosklub régóta dolgozik azon, hogy még többen kerékpározzanak a Csepel-szigeten. Hiszünk benne, hogy népszerű bringás úticéllé válhat a sziget, ha megismerjük. Ezért 2019 nyarán elindítottuk a Csepel-szigeti bringakör nevű, bármikor letekerhető teljesítménytúránkat. A túra során 39 ellenőrzőpontot kell felkeresned. Kérdéseink helyes megválaszolását egy oklevéllel háláljuk meg, sőt idén nyáron belépőt nyerhetsz a ráckevei élményfürdőbe és helyi nevezetességekbe is!

Hitünk szerint a Csepel-sziget igazi bringás paradicsom lehetne a közeljövőben. Ezért is alkottunk meg 3 évvel ezelőtti Összetekerünk programunkban egy túraútvonalat, most pedig ezt a kis játékot, hogy minél többen megismerjék, mennyi csoda található a szigeten.

A túra során különböző helyeket kell felkeresni - például műemlékeket, tanösvényeket, templomokat, strandokat -, és az ezekhez kapcsolódó kérdésekre válaszolni vagy fotózni.

A túra két változatban készült el: csak aszfaltos, közúton haladó és egy inkább trekking kerékpárral ajánlott, néhol földutat tartalmazó változat van. A két verzió csak néhány helyen tér el egymástól.

A túra hossza kb. 142 km, a szintemelkedés elhanyagolható mértékű.

A túra teljesítésének feltételei:

  • A túrán 39 ellenőrzőpont van.
  • Az ellenőrzőpontok felkeresését megadott kérdésre való válaszadással, vagy - ahol ezt kérjük - fényképpel kell igazolni. Olyan állomás is van, ahol mindkettőre szükség lesz.
  • Az ellenőrzőpontot úgy kell fotóznod, hogy a bringád is rajta legyen a képen. 
  • A túra nem csillagtúra, az ellenőrzőpontjait egymás után kell felkeresni. Teljesítése bármilyen irányába lehetséges, tehát az elsőtől az utolsóig vagy az utolsótól az elsőig, sőt akár a közepétől indulva is. Lényeg, hogy egy irányba haladj körbe.
    A túra térképén található útvonal csak javaslat, az ellenőrző pontok bármilyen úton megközelíthetőek, csak a sorrendet kell betartani. Igazából bíztatunk mindenkit, hogy minél több fajta útvonalon próbáljátok elérni az ellenőrző pontokat!

Az útvonal egésze bármilyen kerékpárral teljesíthető, de bizonyos okokból néhány ellenőrzőpontnál kivételt tettünk:

  • Országúti kerékpár esetén:3/A, 8/B, 9/B és a 23/A pontok kihagyhatóak
  • Trekking kerékpár esetén: 8/A és a 29/A pontok kihagyhatóak

A kerékpártúrát nem muszáj egyszerre teljesíteni, bármelyik ellenőrzőpontnál megszakítható. A túra megszakításakor és az ott történő újrakezdésekor az ellenőrzőpontot fényképezni kell.

A túra útvonala, ellenőrzőpontjai változhatnak, akik korábban kezdték el a teljesítést, ott természetesen elfogadjuk a teljesítést a régebbi verzió alapján is.

Figyelem:

  • A Tassi-zsilipnél zajló építkezés miatt ideiglenesen mindenkinél eltekintünk a Tassi-zsilip és a Szigetfői Őrfa ellenőrző pontok teljesítésétől. (20/A és 20/B)
  • A Tököl - Csepel közötti parti út a Fővárosi Vízművek területe, ide engedéllyel lehet belépni, amit ingyenesen lehet igényelni ezzel az űrlappal. A védett terület kikerülhető a gát tetején.

A kerékpártúra befejezése utáni teendők:

A túra teljesítése után az ellenőrzőpontok fényképeit és a kérdésekre adott válaszokat küldd el a del-pest@kerekparosklub.hu emailcímre. Ha a képek mérete nagy, válassz valamilyen fájküldőt, pl ezt.

Ezek után hamarosan értesítünk, hogy elismerjük-e a teljesítésed, vagy elutasítjuk. Sikeres teljesítéshez szükséges az összes fénykép és az ellenőrző kérdésekre adott helyes válasz.

Jutalmak:

Sikeres teljesítés esetén jutalmul egy oklevelet és matricát küldünk neked, valamint 2019. június és októbere között, páros belépőket sorsolunk ki az Aqualand Termál és Élményfürdőbe, a ráckevei Hajómalomba és a Tűztorony-Kilátóba.

Teljesítőink felkerülnek egy névsorba. A névsorban külön jelöljük az egynapos teljesítőket, illetve a többszörös teljesítőket.

A játékban kisorsolt belépőkért és közreműködésükért köszönetünket fejezzük ki a következő cégeknek és szervezeteknek:

 

Az ellenőrzőpontok és az útvonal:

1.  Weiss Manfréd emlékmű + fotó a kerékpárról:

Milyen jelzővel illetik Weiss Manfrédot az emlékmű szerint?

2.  Hangárok

A kapu közelében álló helikopter farkán milyen felirat található?

3/A Kis Duna Tanösvény  (trekking változat, outival nem kötelező)

A Kis Duna Tanösvény 4. állomásán milyen madarak vannak az információ táblán? + fotó a kerékpárról az információs tábla előtt

3.  Tamariska-domb

Milyen hosszú a tanösvény? (válasz az információs táblán)

4. Szigetszentmiklós, tanösvény elején az információs tábláról:

Mennyi lépcső van a hajóállomás két szintje között? (a térköves út végén találod a kikötőt)

 

5. Szigetszentmiklós, Kis Duna étterem/Taksony vezér híd:

Eurovelo térképről: Milyen színű az ideiglenes, és milyen a végleges kitáblázás táblainak alapszíne?

6. Szigethalom, üdülőterület, Szabadkai út. elágazás,

Fotó a kerékpárról, háttérben a játszótér

7. Szigethalom, Családi vadaspark és kisállatsimogató

Milyen messze van jegypénztár a kaputól? (válasz a táblán)

8/A Szigethalom, Dísz tér (outi változat, trekkinggel nem kötelező)

A trianoni emlékmű Erdély oszlopának az alján milyen mondat található?

8/B Tököli parkerdő pihenő (trekking változat, outival nem kötelező) A közútról jobbra, egy sorompóval lezárt földúton jutsz be, majd az erdészház palánkkerítése mentén jutsz el a táblához.

Az információs tábla szerint milyen kutyák őrzik az erdészházat?

 

9. Szigetcsép, üdvözlőtábla (érdemes betérni az outisoknak is sziget egyik legszebb strandjára, a tábla után kb. 150 méter)

Milyen sorrendben van az üdvözlőszöveg három nyelve?

9/A Szigetcsépi strand (outival nem kötelező)

A bejáratnál lévő irányjelző oszlop 2. táblájára mi van írva? (piros színű)

10. Szigetcsépi emlékmű és református templom

Mivel fedték be a templomot?

11. Szigetszentmárton, Szent Márton templom, Barátságfa

A templom melletti barátságfát mikor ültették? (válasz az emléktáblán)

 

 

A nyereményjáték fő támogatója:

Aqualand, Ráckeve: http://aqua-land.hu/

Feladat: fotó a kerékpárról, háttérben a hotel bejárata

 

12. Savoyai kastélytól délre lévő tér

Kinek az emlékműve áll a kastélytól délre eső téren? + fotó a kerékpárról, háttérben az emlékmű

A nyerményjáték támogatója:

13. Tűztorony kilátó, Ráckeve: http://www.rackeve.hu/48-statikus/252-tuztorony-kilato.html

Fotó a bringával, háttérben a kilátó bejárata

14. Ráckeve, Szerb templom

Mikor szentelték fel a templomot? (válasz az információs táblán)

A nyereményjáték támogatója:

15.  Ráckeve, Hajómalom: http://hajomalom.rackeve.hu/

Milyen családi nevekhez kapcsolódik a hajómalom története?

 

16. Szigetbecse, Kertész André emlékmúzeum

Milyen műtárgy van a kertben?

 

17. Szigetbecse, Életfa

Mikor került ki az utolsó tűzzománc-lapocska a fára?.

 

18. Szigetbecse, Tőzike tanösvény

Hány tájékoztató tábla van a tanösvény mentén (leolvasható a bejárat melletti infotáblán)

 

19. Makád, Ezüstpart

Fotó a kerékpárról a sétányon

 20/A és 20/B Tassi-zsilip és Szigetfői Őrfa ideiglenes játékon kívül helyezve

 

21. Makád, Rendezvényközpont

Fotó a kerékpárral, háttérben a színpad

 

22.Makád, templom

Milyen szobor lenne a téren?

 

23. Lórév, komp

Hogy hívják a kompot hajtó kishajót? És fotó a kerékpárral, háttérben a révátkelő épülete.

 

23/A Lórév, Zichy kápolna (trekking változat, outival nem kötelező)

Hány gótikus ablak van a bejárat fölött?

 

24. Szigetújfalu - Ercsi rév

A komp lejárat melletti oszlopon milyen évszám van feltüntetve?

 

 

25. Szigetújfalu, háborús emlékművek

Kiknek az emlékére emelték a kisebbik emlékművet?

26. Szigetújfalu, Templomköz

Ki alapította az első templomot az "újfalusi szigeten"? (Válasz a templom kerítésén található információs táblán található)

27. Tököl, Szent Anna kápolna

Fotó a kerékpárról, háttérben a templom.

28. Tököl, komp

Mi a száma a papírcsónaknak? + fotó a kerékpárról, háttérben a papírhajó

29.   Halásztelek, Bolgárkerék

Milyen célt szolgált a Bolgárkerék? + fotó a kerékpárról, háttérben a bolgárkerék

29/A Lakihegy, adótorony (outis változat, trekkinggel nem kötelező)

Ki volt az adótorony tervezője? + fotó a kerékpárról, háttérben az adótorony

30. Csepel, Gyártelep, Duna-lejáró utca 7.

Fotó a Bubi kerékpárról, alatta a sajátod.

 

31. Csepel, Gyártelep

A kapu feletti „Csepel Művek” felirat melletti logón milyen betűk láthatók?

 

32. Csepel, Szent Imre tér

A templom előtti feszület alatt lévő szövegnek mi az utolsó mondata?

 

33. Köztéri pumpa a Kvassay-híd közelében

Fotó a kerékpárról, háttérben a pumpa

 

Letölthető térképek:

  • A túra térképe: google maps
  • A túra letölthető nyomvonala : trekking
  • A túra letölthető nyomvonala: országúti
  • A túra ismertető füzete (pdf): hamarosan

Csatlakozz hozzánk:

A túrát a Magyar Kerékpárosklub Dél-pesti Területi Szervezetének tagjai hozták létre, külön köszönet Martinnak!

 

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt. A változtatás jogát fenntartjuk. A leírásban szereplő fotók saját tulajdonúak, illetve a Kis Duna Mente TDM és a Tourinform Ráckeve engedélyével kerültek közlésre.

 


Tetszett a cikk?

A Kerékpárosklub azért dolgozik, hogy bringa- és emberbarát településeink legyenek. Ez csak a Te támogatásoddal lehetséges.

Hogyan segíthetsz?

  • Lépj be! Tagsági díjaddal nem csak a munkánkat támogathatod. Helyi szervezetekhez csatlakozhatsz és rengeteg szolgáltatás, kedvezmény, biztosítás is jár érte az egész országban. Belépéshez kattints ide!
  • Add nekünk adód 1%-át! Adószámunk: 18245402-2-43. További infók az 1%-ról.

Oszd meg a cikket, ha egyetértesz céljainkkal!