Tagsági akció 2020 tél

Kétirányú lett a Martinász utca

Kisforgalmú, jobbkezes utcákon keresztül is elérhető lett a Weiss Manfréd út. 


Az egyik tábla. Virtuális végigtekerés itt: http://youtu.be/1L6U7RHUTuw
 
2013. április 29-én dél körül kikerültek a Martinász utcára a kétirányú kerékpározást engedélyező kiegészítő táblák. Így ez lett az első kerékpárosoknak megnyitott egyirányú utca Csepelen.
Ezzel egy igen nagy terület lakossága előtt nyílt meg a lehetőség, hogy elérjék többek között a Weiss Manfréd úti kerékpárutat földrajzi kerülő nélkül. Szabályosan, végig jó (igaz, néhol csak elfogadható) minőségű aszfalton lehet haladni, alacsony forgalmú, jobbkezes utcákon keresztül. Így egy olyan kerékpáros tengely jött létre, mely nem korlátozza a gépjárműforgalmat, mégis gyors és kényelmes eljutást kínál több népszerű célponthoz azoknak, akik nem bánják, ha lassítaniuk kell egy-egy keresztutcánál.
(Ajánlott útvonal a Weiss Manfréd úthoz: http://goo.gl/maps/MGeH3)

A Martinász utca 5 méteres szélessége bőven elegendő ahhoz, hogy a kerékpárforgalom és a gépjárműforgalom ne zavarja egymást.
 
Bár kikerültek a forgalmi rend megváltozására figyelmeztető táblák is, fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a közlekedők figyelmét: legyenek óvatosak az utca használata közben! A BKK tanácsai az ilyen egyirányú utcák használatához az alábbiak:

"Tanácsok kerékpárosoknak
  • Tartsa be a jobbkéz szabályt és az elsőbbségadási kötelezettséget a kereszteződéseknél!"
  • Kereszteződéseknél fokozottabban figyeljenek, mert előfordulhat,hogy a megváltozott forgalmi rend miatt az autósok nem számítanak a másik irányból érkező kerékpárosra!
  • "A jobbra tartás szabálya alapján haladjon a menetirány szerinti oldalon, és szükség esetén húzódjon le! Mérje fel időben, hogy a szűk egyirányú utcában jön-e szemben gépjármű!
  • Mivel a kerékpáros hangtalanul halad, figyeljen a járdáról lelépő gyalogosokra!
  • Vegye fel a szemkontaktust a járművezetőkkel, és előzékenyen oldja meg az esetleges konfliktusokat!
 
Mire figyeljenek a gépjárművezetők?
  • Egyenrangú utak kereszteződésénél mindkét irányból számítson kerékpárosra! Figyeljen a kerékpáros mozgására, esetleges váratlan irányváltására!
  • Tartsa be a sebességkorlátozást! Ne gyorsítson, ha közeledő kerékpárost lát!
  • Óvatosan előzze meg a kerékpárost! Vegye fel a szemkontaktust a szemből érkező kerékpárossal, igyekezzen lehúzódni, és előzékenyen oldja meg az esetleges konfliktusokat!"
 

Kerékpárosklub Dél-Pesti Területi Szervezete nevében még 2012-ben kezdeményeztük a Martinász utca kétirányúsítását a kerékpárforgalom részére.
Célunk, hogy a közeljövőben minél több, a kerékpározást segítő beruházás valósulhasson meg. Ha bárki tud ilyen utcákról, ne habozzon megírni nekünk a del-pest@kerekparosklub.hu címre (Facebook link), mi pedig nekifekszünk a hivatali útvesztőknek!
 
(A mellékletben megtalálható a levél, ami elindította a folyamatot.
Képek a kétirányúsítás előttről  és képek a kétirányúsításról)

 

CsatolmányMéret
MartinaszUtca.pdf481.27 kB