Támogasd 1%-oddal a Kerékpárosklubot!

Őszi Bam! Bringás reggeli 2013

“Válts bicajra, és több marad az élményekre!” - mondja az őszi Bam! kampány jelmondata, amely jól leírja miért is jó a kampány ideje alatt megtartott Bringás reggelin is megjelenni. Hiába a friss, üde - sokak szerint már hideg - idő, ha bicajra váltott valaki és csütörtökön eltekert a debreceni főtérre, máris - reméljük - kellemes élményekkel lett gazdagabb!

A csütörtököt megelőző hét komoly logisztikai, infrastruktúrális és szervezői megoldásait követően, akár már szerda este meg lehetett volna tartani az eseményt, de ha már Bringás reggeli, vártunk vele csütörtökig, hogy az országos „Bringázz a munkába!” (Bam!) kampány keretében, Debrecenben is csütörtök kora reggel adhassuk át a bringásoknak jótanácsainkat, a kakaós csigákat, italokat, a küllőprizmáinkkal együtt a matricáinkat (köszönet érte a szponzoroknak), a Magyar Kerékpárosklub ismeretterjesztő anyagait. Ráadásul a Kontra Projekt mesteremberei is a csütörtök reggeli időpontra izították a szervizállomásukat!

Csütörtök reggel, a debreceni hagyományoknak (10. alkalom) megfelelően 6:30-kor nyitottuk ki a főtéren az alkalmi bringás talponálló étkezdénket, amely egyben szaktanácsadói irodaként, ügyfélfogadó váróteremként és bringaműhelyként is szolgált egyszerre.

Önkéntesünk, Andi készíti elő az "ügyfélfogadó várótermet"

A Kontra Projekt szerelőállvánnyal is készült a szervizelésre

A reggeli csipős hideg ellenére is szép számban tekerő kerékpárosokat szép szóval invitálva, fogyott el 400 csiga és kb. 350 rudi és hasonló adag üdítő reggel 9 órára, amely tény azt mutatja, hogy a szezonnak még koránt sincs vége. Az időjárást kijátszani igyekvő bringásokkal, akár még divatbemutatót is lehetett volna tartani, megmutatva hogy a kerékpározáshoz nem feltétlenül kell specifikus öltözék. No meg persze így a MK debreceni területi szervezetének önkéntesei is megmutathatták volna ország-világ előtt új egyenpólójukat! ;)

Önkéntes férfimodellünk, Illés az MK debrecen univerzális pólómodelljében pózol

Mindenesetre önkénteseink - egészen délelőtt 9 óráig - koncentrálhattak arra, hogy bemutassák a kampány és a klub céljait, illetve munkásságát, valamint hogy felhívják a figyelmet - egyebek mellett - a küllőprizma fontosságára. Ha pedig úgy látták jónak továbbirányították a kerékpárosokat a gyorsszervíz irányába, ahol a kiszáradt bringaláncokat, a guminyomás optimalizálását  és egyéb könnyebben elvégezhető javítást kaphattak.

A Kontra Projekt szakemberei is akcióztak

Mindezek hatására friss, üde időben, kellemes beszélgetés és falatozás után, hasznos ismeretekkel felvértezve, biztonságosan tekerhetett mindenki tovább a munkájába vagy ahová bringája vitte! 

Hiszen ne feledjük a Bam!-kampány még október 25-ig tart és ha valaki minimum 8 alkalmat regisztrál a közlekedési naplójába, az oklevél mellett eséllyel pályázhat az 566 ajándék valamelyikére, és újabb élményekre: “Válts bicajra, és több marad az élményekre!”

 


Köszönjük az együttműködő szervezeteknek valamint a szponzorainknak, hogy segítették munkánkat!

A debreceni őszi Bam! Bringás reggelit támogatták*:

  • National Instruments (NI Hungary Kft.)
  • bicajos.hu
  • Kelet-Magyarországi Postás Sport Egyesület
  • országos támogatók listája

A Bringás reggeliben együttműködő szervezetek*:

  • Kontra Projekt, a Más-Mozaik Szociokulturális Egyesület kerékpáros önkéntesei
  • Nemzeti Környezetügyi Intézet Tiszántúli Kirendeltség
  • Tourinform Debrecen
  • GabiTrial

*Több információért klikkelj a logóra!

Sajtóanyagok:
dehir.hu (cikk/videó); vagy.hu (cikk/galéria/videó); MK Debrecen (galéria); Kontra Projekt (galéria)

 

 


A „Bringázz a munkába!” (Bam!) kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében valósul meg a Kerékpáros Magyarország Program keretében, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mint a kampány kezdeményezője és a védjegyoltalom jogosultja hozzájárulásával.