Tagsági akció 2020 tél

Projektzáró túra Debrecenben

Újabb szakaszához érkezett a Magyar Kerékpárosklub turizmusfejlesztési programja Debrecenben és a környékén is, és ezen okból egy projektzáró kerékpártúrával járhatjuk be a kialakítandó útvonalat.

Debrecen, 2016. március 20. - Hosszas tárgyalássorozatot követően a megvalósulásához közelít a Magyar Kerékpárosklub regionális turizmusfejlesztési projektje, amely Hajdúböszörmény és Nagyhegyes mellett közel 10 debreceni szervezet támogatását is élvezi. Projektzáró túrát szervezve zárják ezt a szakaszt.

A Magyar Kerékpárosklub Összetekerünk! címmel regionális turizmusfejlesztési programot indított 2015 júniusában. A program célja, hogy jobb feltételek mellett több kerékpáros turista, eddig ismert vagy kevésbé ismert, de népszerűségre méltó területeket – egy útvonalra felfűzve – fedezhesse fel Debrecen környékét.
Sokan nem tudják, hogy milyen rejtett kincseket lehet elérni kényelmesen, kerékpárral elindulva Debrecenből, kihasználva a környék mezőgazdasági útjait. Kisebb fejlesztésekkel a környék kulturális és természeti értékeihez engedhetünk hozzáférést kerékpárral túrázni vágyó családoknak, baráti társaságoknak, egyéneknek.

Kattints az elektronikus térképért!

A tervezett útvonal olyan látnivalókat és pihenésre is alkalmas helyeket érint, mint a nagyhegyesi Kráter-tó, a Rickl-kúria és Kiserdei Szabadidőpark. A kijelölésre szánt nyomvonal végigvezet a Keleti-főcsatorna festői töltésén egészen Balmazújváros szomszédságáig, innen Látóképi tófürdő érintésével jut el a túrázó akár Hajdúböszörmény főterén álló Bocskai szoborig, Zelemér templomromja is méltán ismert célja a túrának, ahonnan Debrecen immár a cél.
A táv kb. 70 km, de a tervezés során fontos szempont volt, hogy családok is könnyen teljesíthessék akár az egész távot, illetve egy-egy szakaszát. Ebben segít, hogy az útvonal egyes szakaszai vasúttal is megközelíthetőek, illetve könnyítésként rövidítő, átvezető útvonalak kijelölését is betervezték.

A turisták eligazodását segítő táblák elkészítéséhez segítséget két támogató önkormányzattól - Nagyhegyes, Hajdúböszörmény - kaptunk, ugyanakkor másokkal is folytatunk még tárgyalásokat. Mindezeken felül a műszaki tervezés, az engedélyeztetés és telepítés van még hátra.

2016. április első hétvégéjén, nyilvános kerékpáros túrára kerül sor az immár végleges útvonalon, ahova szeretettel várnak minden túrázásért rajongó kerékpárost!

Indulási hely és időpont:
2016. április 3. vasárnap
8:30 - Gyülekezés a Tócóvölgy állomásnál, Debrecenben
9:00 - Indulás az útvonalbejárásra

Bővebb információ a túráról... kattints a képre!

Támogató önkormányzatok:

Csatlakozott szervezetek:


A program a Norvég Civil Támogatási Alap és az Ökotárs Alapítvány segítségével  valósulhat meg. Projekt azonosító: NCTA-2014-10906-E.