A közbringa hálózat olyan közlekedési csomópontokban elérhető, bárki számára ingyen vagy minimális díjért igénybe vehető, sűrű hálózati lefedettségű „egyéni közösségi közlekedési eszköz”, amely most robbanásszerűen terjed Európa, újabban pedig Észak-Amerika és Kelet-Ázsia szerte. A „punk” verziót, amit manapság első generációs rendszernek kereszteltek, még a 60-as években telepítették Amszterdamban. A városszerte falnak támasztott, fehérre mázolt „tanyabájkról” azt gondolták, hogy akinek kell, az használja, majd a városban ismét letámasztja valahová. Nem jött be: szétlopták. A második generáció (hol máshol?) Koppenhágában debütált, ami már rendelkezett zárszerkezettel, kijelölt gyűjtőhellyel és minimális kaucióval, amiért a használó megkapta a kulcsokat. A harmadik generáció (modern fizető-, zár-, regisztrációs- és járműkövető rendszerek) első prototípusát egyesek szerint az angliai Portsmouth, mások szerint a francia Rennes alkalmazta. Később Lyon (Velo’v) majd Párizs (Vélib) volt az első igazi nagyvárosi rendszer kiépítője. A KKKR abban különbözik a kerékpárkölcsönzőktől, hogy a bringa nem feltétlenül ugyanabba a dokkolóba kerül vissza, mint ahonnan regisztráció, kaució, díj ellenében kikölcsönözték. Célja a rövid idejű városi távolságok dinamikus áthidalása, a néhány perces (maximum néhány órás) használat és a mindennapi igénybevétel. Célcsoportját a belvárosban közlekedő 25-60 év közötti személyek jelentik. Alternatívát kínál a belvárosi utazásokra, idő-, és költségmegtakarítás mellett a környezetterhelést is csökkenti. Robusztus kerékpár-újraelosztó és napi szervízhálózat tartozik hozzá, amelyet a központi költségvetésből, vagy a rendszerbe integrált reklámbevételekből tartanak fenn. Újabban kialakulóban van a 4. generációs közbringa hálózat is, amit Montrealban kezdenek bevezetni. E rendszerben a terminálok nem igényelnek közmű kapcsolatot (napelemről üzemelnek) és ennek következtében moduláris rendszerűek: az egész egység dokkolóstul áttelepíthető, illetőleg bővíthető magasabb költségigény (közterület átalakítás) nélkül.

Budapest is be szeretne lépni a közbringát üzemeltető városok egyre bővülő körébe. A város a Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer megvalósításnak első ütemét egy 9,8 km2-es területre lőtte be, amely nagyjából a Nagykörúton belüli pesti oldalt, a teljes VI. és VII. kerületet, Újlipótváros déli részét, illetve a budai oldalon a Margit-híd és Petőfi híd közötti, Duna menti területeket fedi le. 73 gyűjtőállomást és 1009 db kerékpárt terveztek a rendszerbe, a gyűjtőhelyeket 300-500 méterenként alakítanák ki. A hálózat üzemeltetőjét közbeszerzéses eljárás keretében választaná ki a Főváros (Az eredeti cikket az Épiteszfórumon olvashatjátok )

A projekt közösségi kerékpáros közlekedési rendszer (KKKR) megvalósítását tartalmazza Budapest belvárosában. A KKKR olyan újfajta, alternatív közösségi közlekedési szolgáltatás, amely a város nagy utazásszámot generáló területein sűrűn elhelyezett, mindenki számára könnyen hozzáférhető, alacsony díj ellenében kölcsönvehető kerékpárokat működtet. A rendszerben – hasonlóan a hagyományos közösségi közlekedéshez –biztosított az egyirányú utazás lehetősége. A KKKR létesítésével a cél a budapesti, elsősorban a belvárosi utazásokhoz hatékony és környezetbarát alternatíva létrehozása, a jelenleg elérhető kínálat szélesítése, a jelenlegi közlekedési problémák csökkentése.

Tehát a KKKR nem parkolásüzemeltetési feladat, se nem kerékpárkölcsönző, se nem kerékpártámasz-hálózat!