Facebook Instagram Youtube

IG Fahrrad: a kerékpáros társadalom érdekképviseletének jelentősége és osztrák példák

IG Fahrrad: a kerékpáros társadalom érdekképviseletének jelentősége és osztrák példák
2013.03.28
2013.

2013. március 18-án, hétfőn osztrák társszervezetünk, az IG Fahrrad elnöke, Alec Hager a „kerékpáros társadalom” érdekképviseletének jelentőségéről és az osztrák kerékpáros civil szervezetek működési módjáról tartott előadást a Bécsi Műszaki Egyetem által szervezett előadássorozat keretében.

 
A kerékpáros közlekedés fejlesztését, a kerékpározás népszerűsítését évek óta támogató, és a Velocity konferenciára óriási energiákkal készülő bécsi városháza támogatásával beharangozott rendezvény nagyszámú érdeklődőt vonzott. A prezentációnak otthont adó, több mint százfős egyetemi előadó teljesen megtelt (lásd alább a helyszínen készült fotónkat), sokan a folyosóról hallgatták végig az előadót, ezért a szervezők ígéretet tettek arra, hogy a következő alkalommal már a szomszéd teremben is helyet biztosítanak az előadás élő közvetítésének megtekintésére.
 
Alec Hager – akit a Magyar Kerékpárosklub aktivistái közül többen a közösen szervezett VOCA-projektből  ismernek - ezúttal az osztrák kerékpáros civil szervezetek szövetsége, a Radlobby felépítésének bemutatásával kezdte előadását.  Bemutatta a szomszédos ország közlekedési tendenciáit, elmúlt évek „közlekedési munkamegosztásának” (modal split) változását, beszélt a közlekedésbiztonsági helyzet kedvező alakulásáról, a Radlobby követeléseiről, illetve az osztrák Critical Mass mozgalomról is.
 
A hallgatók megtudhatták, hogy a Radlobby milyen más szervezetekkel áll kapcsolatban, adott ügyekben hol és milyen módszerekkel tud lobbizni a kerékpározást érintő különböző szintű politikai és szakmai kérdések hatékony befolyásolása érdekében.
 
Az előadást követően a résztvevők egy interaktív szituációs játékban vehettek részt, amelynek során az önként jelentkezők beleélhették magukat egy elképzelt kerékpárosbarát közlekedésfejlesztési projekt körül zajló szakmai-politikai vita és a hozzá tartozó civil egyeztetés alkalmával feltűnő különböző érintettek (tartományi képviselő, önkormányzati szakember, jogalkotó, tervező, útüzemeltető stb.) szerepkörébe.
 
A beszámolót készítette: 
Dalos Péter (KMCS, Bel-budai TSZ)
 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron