Facebook Instagram Youtube

A budapesti iskola, ahol a diákok 80%-a bringával vagy gyalog ment suliba

A budapesti iskola, ahol a diákok 80%-a bringával vagy gyalog ment suliba
2011.10.19
Cimkék: Érdeklődőknek
Budapest XVII. kerülete eddig is élen járt a kerékpáros helyi közlekedés fejlesztésében, a kerület vezetése már többször bizonyította számunkra, hogy valóban fontosnak tartja ezt az ügyet.

Budapest XVII. kerülete eddig is élen járt a kerékpáros helyi közlekedés fejlesztésében, a kerület vezetése már többször bizonyította számunkra, hogy valóban fontosnak tartja ezt az ügyet.

Ezúttal a kerület egyik iskolája (Gregor József általános iskola) szervezett versenyt annak érdekében, hogy a gyerekeket ne a szüleik hozzák be kocsival az iskolába, hanem gyalog vagy éppen kerékpárral érkezzenek. Igazán kiemelkedő eredményeket értek el: a diákok 80%-a (800 diákból 640!) érkezett "lábon", nem kis részben tanítva ezzel a szülőket is a helyes közlekedésre. Az eredményhirdetésre, ajándékok kiosztására október 11-én került sor, erre bennünket is meghívtak. Az esemény után az iskola vezetésével a folytatás lehetőségeiről is beszéltünk.

További részleteket az akcióról a kerület honlapján olvashattok.

Eredményhirdetés az iskola aulájában

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron