Facebook Instagram Youtube

Tényleg olyan sokan bringáznak lámpa nélkül? Épp ellenkezőleg!

Tényleg olyan sokan bringáznak lámpa nélkül? Épp ellenkezőleg!
2017.12.15
November 15-én az ország 68 pontján 1284 kerékpárt számoltak össze önkénteseink, akik a „kivilágítatlan bringások” közhely mögött keresték az igazságot. Az ORFK-OBB támogatásával megtartott akció eredményeiből kiderült, hogy a bringások több mint háromnegyede (77.5%-a) elől és hátul is kivilágítva közlekedett – ugyanez az arány Budapesten 84.5% volt. A kivilágítottság mértéke település méretével együtt csökkent, de a nagyvárosokban így is 76% felett volt az előírt lámpahasználat.

November 15-én az ország 68 pontján 1284 kerékpárt számoltak össze önkénteseink, akik a „kivilágítatlan bringások” közhely mögött keresték az igazságot. Az ORFK-OBB támogatásával megtartott akció eredményeiből kiderült, hogy a bringások több mint háromnegyede (77.5%) elől és hátul is kivilágítva közlekedett – ugyanez az arány Budapesten 84.5% volt. A kivilágítottság mértéke a település méretével együtt nőtt, a 100.000 lakosnál nagyobb városokban is 76% bringázott az előírások szerinti világítással. Ilyen jó még nem volt a tökéletes kivilágítottság aránya.

A közösségi lámpaszámlálás 2011-ben indult a Critical Mass közösségében, azóta minden tavasszal és ősszel megtartjuk önkéntesek segítségével az egész országban. Március végén és november közepén egyszerre számoljuk meg egyénileg elvállalt helyeken a 20 perc alatt elhaladó a bringásokat. Az összesített számokat települések mérete és kivilágítás jellemzője szerint csoportosítjuk. Idén már tizennegyedszer végeztük el a melót, amiért nagyon hálásak vagyunk a segítőinknek. Az adatok nem reprezentatívak, de így is hiánypótlóak egy előítéletekre épülő közbeszédben.

A táblázatban tavaszt tavasszal, őszt ősszel hasonlítjuk össze

Ilyen jó adatokat még soha nem kaptunk, az országos 77.5%-os arány rekord az eddigi mérésekhez képest. Az országos adatok 2015 és 2016 fordulójában romlottak csak, a változást korábbiaknál több vidéki mérés okozhatta. Megfigyelhető ugyanis, hogy a települések méretének növekedésével a lámpahasználatban is jobb számokat kapunk. A budapesti 84.5%-os, és a 100000 lakosnál nagyobb városok 76.6%-os tökéletes kivilágítási aránya is az eddigi legjobb adat településtípusok szerint.

Az országban megszámolt 1284 kerékpár 77.5%-a (995 bicikli) elől és hátul is ki volt világítva, csupán 9.7%-uk (125 kerékpár) nem rendelkezett semmilyen lámpával. 7.3%-nak csak első és 5.5%-nak csak hátsó lámpája világított.

A Budapest 28 pontján megszámolt 621 bringa 84.5%-a (525 db.) rendelkezett az előírt világítással, és csak 5.5% (34 kerékpár) volt teljesen sötét. Budapesten 5.2% gurult csak hátsó, és 4.8% csak első lámpával a november 15-én este 7 utáni 20 percben.

100000 lakosnál kisebb településeken idén ősszel romlást tapasztaltunk, de a kevés adat miatt ez nem befolyásolta az országos arányt.

Itt nézheted meg az összes lámpaszámlálási adatot.

Segítenél a következő mérésben? Iratkozz fel facebook eseményeinkre a „követés” fülön, hogy ne maradj le!

Kisokosunkból kiderül, mik a kötelező bringás felszerelések.


Tetszett a cikk?

A Kerékpárosklub azért dolgozik, hogy bringa- és emberbarát településeink legyenek. Ez csak a Te támogatásoddal lehetséges.

Hogyan segíthetsz?

Add nekünk adód 1%-át! Adószámunk: 18245402-2-41. További infók az 1%-ról.

Lépj be! Tagsági díjaddal nem csak a munkánkat támogathatod. Helyi szervezetekhez csatlakozhatsz és rengeteg szolgáltatás, kedvezmény, biztosítás is jár érte az egész országban. Belépéshez kattints ide!

Oszd meg a cikket, ha egyetértesz céljainkkal!

 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron