Támogasd 1%-oddal a Kerékpárosklubot!

Bringázz a Munkába! ősszel is

Még mielőtt beköszöntene a havazás, illetve mielőtt még bárki kimondhatná, “A kerékpáros szezonnak vége!” még van idő arra, hogy ismét bringázzon mindenki egy kicsit a munkába vagy az iskolába az őszi kampány jelmondatával a szemei előtt vagy pénztárcáját illetve az óráját vizsgálva:

A kampány 2013.09.23. és 2013.10.25. között tart és hagyományosan az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap után veszi kezdetét, országszerte és Debrecenben is a Magyar Kerékpárosklub szervezésében a Kerékpáros Magyarország Program keretében, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mint a kampány kezdeményezője és a védjegyoltalom jogosultja hozzájárulásával.

Tudnivalók a Bam! őszi kampányról

Különlegesség az őszi kampányban, hogy a Magyar Kerékpárosklub és a Mobile 2020 projekt videókészítő versenyt ír ki, amely keretében 3-3 legjobb pályamű készítője értékes díjazásban részesül. És továbbra is várjuk az első bringás Bam! történeteket!

A kampány továbbra is mindenki számára nyitott és ingyenes. A részvételhez nem kell mást tenni, mint a kampányidőszakon belül regisztrálni a kampány honlapján (annak legalábbis, aki eddig még nem tette meg). A kampányidőszakban 8 alkalommal kell munkába/iskolába tekerni, a megtett alkalmakat és kilométereket a honlapon található közlekedési naplóba kell rögzíteni, így a bringás jogosult az oklevélre, valamint résztvehet az 566 ajándék kisorsolásában.

A versenyben nemcsak egyének és csapatok vehetnek részt, hanem iskolák és vállalatok is. A kampány keretén belül a munkáltatókat is igyekszünk meggyőzni, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy növekedjen a kerékpárral munkába járók száma.

Tudnivalók a Bam! Bringás reggeliről

A kampány keretén belül ismét mindenkit szeretettel vár a Magyar Kerékpárosklub debreceni területi szervezete is a bringás reggelire a kossuth-téri Tourinform pavilonnál, ahol szokásunkhoz híven nemcsak harapnivalóval szolgálunk majd, hanem igyekszünk megválaszolni minden városi kerékpározással vagy a kampánnyal kapcsolatos kérdést is, valamint ott lesznek a Nemzeti Környezetügyi Intézet Tiszántúli Kirendeltség (TiNeKI) önkéntesei is. Társulnak hozzánk a Más-Mozaik Szociokulturális Egyesület kerékpáros önkéntesei - a Kontra Projekt - tagjai is, akik jóvoltából a bringák gyorsszervíze (fék- és váltóállítás, olajozás, guminyomás) is megoldódik.

További részletek itt találhatóak a debreceni reggeliről!

A debreceni bringás reggelit támogatja:

  • National Instruments (NI Hungary Kft.)
  • bicajos.hu
  • Kelet-Magyarországi Postás Sport Egyesület
  • országos támogatók listája

Tavaszi kampány eredményei

A 2013-as tavaszi Bam! kampányban a közel 8.000 résztvevő egyharmadának ez volt az első kampánya, és a 2.747 új játékosból 1.789-en teljesítették is a kampányfeltételeket. Összesen 123 ajándék talált gazdára (1 debreceni is). A résztvevők összesen 1.6 millió kilométert tekertek kerékpárjukon, ami annyi, mint 40-szer körbekerekezni az Egyenlítőt. Ezáltal 230 tonna CO2 kibocsátástól óvták meg a légkört és 43 millió Ft benzinköltséget takarítottak meg. Még több országos információ itt található!

Megtekinthető a tavaszi bringás reggeli beszámolója is és a hajdú-bihari BaM!-statisztikák is érdekesek lehetnek!

 

A bringás reggeli szervezője: a Magyar Kerékpárosklub debreceni területi szervezete
A „Bringázz a munkába!” (Bam!) kampány szervezője: a Magyar Kerékpárosklub
A kampány hivatalos oldala: kerekparosklub.hu/bam

 


A „Bringázz a munkába!” (Bam!) kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében valósul meg a Kerékpáros Magyarország Program keretében, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mint a kampány kezdeményezője és a védjegyoltalom jogosultja hozzájárulásával.