Illusztráció: Elia Barbieri/The Guardian.

Thalia Verkade és Marco te Brömmelstroet cikke eredetileg  theguardian.com-on jelent meg. Csatlakozz te is a Kerékpárosklub önkéntes fordítócsoportunkhoz, hogy minél több külföldi jó példát, újító gondolatot mutathassunk be!

Az elmúlt néhány évben nagy népszerűség övezte a természetközpontú tájvédelem és mezőgazdaság gondolatát, és az Egyesült Királyságban is egyre több olyan projekt bukkant fel, amelynek célja az őshonos élővilág helyreállítása és a fenntartható, regeneratív gazdálkodási gyakorlatok ösztönzése. Ma már általánosan elfogadott tény, hogy a monokultúra - amelyet nagyrészt a mezőgazdasági területek terjeszkedése idézett elő - rosszat tesz a vidéki gazdálkodásnak és az élővilágnak is. De mi a helyzet a városokkal?

A természetes ökoszisztémákhoz hasonlóan a városok is összetett és változatos helyek voltak, amelyek különböző tevékenységek egész sorának adtak otthont. Az utcáink nyilvános terek voltak, amelyeket sokféle célra használtunk: munkára, kereskedelemre, játékra, társas kapcsolatokra és közlekedésre.

Rebecca Solnit a Wanderlust című könyvében tökéletesen leírja a városi utcáinkhoz való viszonyunkat: "A polgár szónak köze van a városokhoz, és az ideális város a helyi közösségek és a közéletben történő aktív részvétel köré szerveződik". Ez valaha legalábbis így volt. 

De ahogyan a vidék nagy részét a monokulturális mezőgazdaság számára alakították át, az elmúlt évszázadban a városi utcák kialakításában is egyetlen cél lebegett a tervezők szeme előtt: az emberek a lehető leggyorsabban közlekedjenek, anélkül, hogy bárki, aki a közterületet más célra is használná, akadályozná őket. Ennek megvannak az előnyei - ki ne vitatná, hogy hasznos, ha a város egyik oldaláról gyorsan és hatékonyan el lehet jutni a másikra -, de ennek ára van. Közös városi környezetünket, amely korábban mindenkié volt, most nagyrészt a mozgó és parkoló autók uralják.

Például Hollandiában, majdnem annyi parkolóhely van, mint ahány ember; ha ezeket a parkolóhelyeket összeadnánk, akkor több helyet foglalnának el, mint Amszterdam teljes területe. A legtöbbjük közterületen van, de a lakosság más módon nem használhatja őket. Meglepő lehet, hiszen Hollandiát a világ kerékpáros fővárosaként ismeri mindenki. És igen, vannak kerékpársávok és kerékpárparkolók is, de ezek még mindig egyetlen célra szűkítik le az utcákat: a közlekedésre. Röviden, hagytuk, hogy városaink monokultúrává váljanak. 

Ez a változás nem volt elkerülhetetlen. Amikor az autók először kezdték el elárasztani a városokat (az Egyesült Államokban az 1920-as évektől, Európában pedig az 1950-es évektől), a közvélemény azt diktálta, hogy alkalmazkodjanak a meglévő rendszerhez, így a gyalogosok kerültek előtérbe.

De, ahogy Peter Norton a Fighting Traffic című könyvében írja, egyetlen évtized leforgása alatt az az elképzelés kerekedett felül, hogy a városnak az autóhoz kell alkalmazkodnia. A kereskedők többé nem kínálhatták portékáikat az utcán, csak az erre a célra kialakított, szabályozott piacokon. A gyerekek nem játszhattak többé az utcákon, és már kiskoruktól kezdve meg kellett tanítani őket arra, hogy az autósokra figyeljenek, ahelyett, hogy az autósok figyelnének rájuk. A gyalogosok a járdára szorultak. Megkezdődött az elmozdulás a mai városok működése felé.

Gondolj bele, te mit látsz az utcádban, ahol élsz? Valószínűleg a gyors és szabadon áramló autóforgalmat. Talán egy kerékpársávot, amely egy másfajta - igaz, környezetbarátabb - forgalmat támogat. Parkolóhelyeket. Esetleg kerékpártárolókat.

Nem egy olyan helyet, ahol a szomszédok összegyűlhetnek, a gyerekek együtt játszhatnak. Nem a helyi lakosok szocializációs tere.

De van más megoldás? Néhány város elkezdett próbálkozni olyan terek kialakításával, ahol nem a közlekedésnek van alárendelve minden funkció. Barcelona demokratizálja köztereit, és városi teraszokat, parkokat alakít ki, visszaszerezve utcáit a forgalomtól. Az autók továbbra is használhatók lesznek, de a közterületnek csak egy részét képezik majd, nem pedig a létezésük fő okát.

Ugyanebben a szellemben a hollandiai Gröningen, amely az utcák kerékpárral való használatának visszaszerzése érdekében tett progresszív lépéseiről ismert, nemrégiben elfogadott egy olyan fejlesztési stratégiát, amely kimondja, hogy a közlekedés csak egy a sok olyan szempont közül, amelyek köré az utcák kialakítását tervezni kell; a közlekedés mellett például az utcát használók egészségét, a helyi kultúra megismertetését vagy a városi éghajlatváltozásra való alkalmazkodási képességét is elő kell segítenie. 

Mindeközben Párizsban létezik egy 15 perces város terv, amelynek célja olyan önellátó közösségek létrehozása, ahol minden, amire szükségünk van, 15 perces sétával vagy kerékpározással elérhető.

De vajon ez elég? Az emberek annyira hozzászoktak ahhoz, hogy az utat átengedjék az autóknak és a forgalomnak, hogy talán még radikálisabb változásra lenne szükség ahhoz, hogy felrázzuk magunkat ebből a gondolkodásmódból.

Mi történne, ha teljesen kitiltanánk az autókat a városokból?

Egyes városok egy része már megtette ezt nagy sikerrel - ha csak átmenetileg is: autómentes napokon, maratonokon vagy a királynő jubileuma alkalmából rendezett utcai fesztiválok során.

Néhány helyen tartósabb változások történtek. Utrechtben például az 1970-es években betemettek egy csatornát, hogy helyet csináljanak egy autópályának, 2020-ban a helyi lakosok örömére ismét csatornává alakítottak vissza. Az akkori tanácsnok, Eelco Eerenberg azt mondta: "Most, hogy a csatorna visszakerült, gyönyörű kapcsolatot biztosít számos fontos városi funkcióhoz. Többek között a pályaudvar, egy színpad, színház és zöldövezet is helyet kapott a vízparton".

És ott vannak azok a városok, amelyek mindig is autómentesek voltak, mint például Velence, a világ egyik legszebb és legkedveltebb helye.

Az emelkedő benzinköltségek, az autók által okozott környezeti károk felismerése és az ezzel kapcsolatos növekvő tudatosságunk, valamint a megnövekedett parkolási költségek és dugódíjak miatt itt az ideje, hogy jobb utat találjunk - olyat, amely lehetővé teszi számunkra, hogy városainkat újra olyan társadalmi központokká tegyük, amilyenek egykor voltak, hogy visszafordítsuk a monokultúrás városszervezés térnyerését.

Képzeljük el, hogy az ablakon kinézve a parkoló autók sorai és a forgalmi sávok helyett közösségi kerteket, közös grillezőt, játszótereket, parkokat, méhlegelőt látunk, amelyek vonzzák a rovarokat - egy utca, ahol a közlekedés már nem élvez elsőbbséget. A város "természetes ökoszisztémája" helyreáll.

Az írók: Thalia Verkade és Marco te Brömmelstroet a Movement szerzői: How to Take Back Our Streets and Transform Our Lives (Scribe) című könyvének szerzői