Támogasd 1%-oddal a Kerékpárosklubot!

Kapcsolatépítés a túrázásért

2015. október 20-án megtartottuk első kapcsolatépítő és turizmusfejlesztő nyílt fórumunkat Debrecenben, ahol Összetekerünk! projektünkről beszélgettünk.

Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának a kezdeményezéshez. Minél több szervezet vesz részt a közös munkában, annál több ember tudására és véleményére alapozhatunk, és annál könnyebben tudjuk kerékpáros közösségként megvalósítani kitűzött céljainkat.

Ez történt a fórumon:

  • Röviden ismertettük a pályázatot és a célt, mely nem kevesebb, mint egy túraútvonal kialakításán keresztül kapcsolatot létesíteni egyesületekkel és a turizmuson túl fejleszteni az érdekérvényesítést.
  • Vázlatosan bemutattuk a megvalósítási tervet, azaz, hogy milyen feladatok állnak előttünk, amihez segítségre is szükségünk lehet.
  • Itt emeltük ki, hogy mások tapasztalataira és meglátásaira is szükség van a sikerhez, ezért is fontosak a kapcsolódó szervezetek, egyesületek.
  • Ezután tértünk rá az útvonaljavaslatunk bemutatására, amely - természetesen - változhat még a bejáráson látottakat követően.
  • Megtárgyaltuk a felmerült kérdéseket, ötleteket és javaslatokat, többek között:
    - információközlést segítendő csoportot hozunk létre;
    - milyen étel- és italvételi lehetőségek vannak;
    - megkeresünk éttermeket és javasoljuk, hogy kerüljön bringásmenü az étlapra;

    - környezetvédő, erdészeti, stb. társaságokat is megkeresünk;
    - javasolni fogjuk bringabarát helyek, szervízpontok létesítését;
    - nem csak kerékpáros-, de gyalogtúra is szerveződhetne;
    - teljesítménytúrát tervezünk rendezni a fenntarthatóság érdekében; 
  • Megállapodtunk egy időpontban, amikor a túraútvonal bebiciklizésére sor kerülhetne, és amit mindenki hirdetni fog a saját csatornáin. Csatlakozni lehet a linken

A közeljövőben szervezeteink kialakítják a szoros együttműködési mechanizmusokat, felmérik a terepet, nekilátnak és megkeresik a potenciális együttműködőket, az érintett intézményeket és szolgáltatókat.

Az eközben szerzett tapasztalatokat, igényfelméréseket, kialakult kapcsolatrendszereket és engedélyeket felhasználva alakítható majd ki a kerékpáros útvonal, a tájékoztató táblázás, az útvonal reklámozása és fenntartható használata.

Együttműködő szervezetek:


A fórum alapját képező előadás megtekinthető itt:

Gaál Dávid, előadó

 


A program a Norvég Civil Támogatási Alap és az Ökotárs Alapítvány segítségével  valósulhat meg. Projekt azonosító: NCTA-2014-10906-E.