Facebook Instagram Youtube

Köszönjük! Minden egyes tekeréssel jobb hely lesz tőletek Budapest!

Köszönjük! Minden egyes tekeréssel jobb hely lesz tőletek Budapest!
2016.04.24
Óriási köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki eljött az I Bike Budapest bringás felvonulásra! Veletek lesz bringabarát, élhető város Budapestből! Leírtuk, mi a folytatás.
Óriási köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki eljött az I Bike Budapest bringás felvonulásra! Veletek lesz bringabarát, élhető város Budapestből! Óriási köszönet a rendezőknek, önkénteseknek, matricaosztóknak, plakátterjesztőknek, ismerősöket elhívóknak, mindenkinek, aki egy picit is tett a szombati napért!
 
Megmozdult a város, az utcákon egy jobb, élhetőbb, egészségesebb városi jövő képe gurult át. Kilométereken keresztül kígyózott a menet, amikor a sor eleje a Dráva utca - Váci út kereszteződésen haladt át, a vége még a Közraktár utcában volt. A rendőrség szerint 15000-en voltunk, a tömeget mosolygó emberek vették körül. Plusz pacsi a többségnek, akik a vége után és esőben is maradtak a réten!
 
Hiszünk benne, hogy Budapest még szuperebb és élhetőbb lesz, mert Ti teszitek azzá!
 
 
Fotó: Bódis Krisztián / Magyar Kerékpárosklub
 
A Magyar Kerékpárosklub képeit itt találjátok, de várjuk fotóalbumaitok linkjeit kommentben, az I Bike Budapest oldalon, képeiteket az Instagramon #ibikebp hashtag-gel osszátok meg!
 
Küldjétek el videóitok linkjét, vagy a fájlokat egy fájlküldővel az ibikebudapest[kukac]kerekparosklub[pont]hu-ra, idén is közösségi videót csinálunk!
 
Külön köszönjük a Holland Nagykövetség és a Cycling Festival Europe támogatását.
 
Mi lesz ezután?
 
I Bike Budapest bringás örömünnep egy év múlva lesz újra, de az igazi #ibikebp az utcákon zajlik, a minden nap egyre nagyobb bringás tömeggel. Ülj biciklire hétfőn is, vidd magaddal még nem kerékpározó barátaid, rokonaid, vagy, akit szeretnél! Az I Bike Budapest Ti vagytok, amikor dolgozni, iskolába, egyetemre, szórakozni mentek biciklivel. A városban ma már teljesen természetes biciklivel közlekedni, úgyhogy nincs értelme tovább várnod.
 
Persze nem mindenki él a jelenben és látja a jövőt, és páran ezt elég magas szinten művelik. De ez el fog múlni. Ehhez szükség van támogatásotokra, legyen az csendes, vagy egy nagyobb kiállásra, ha oda kell lépni. Budapest jövője nem a '70-es évek, hanem egy élhető, jó levegőjű, egészséges és boldog város. A fejlesztéseket nem visszafordítani kell, hanem folytatni. Remélhetőleg - és ebben kell a segítségetek! - a főpolgármestert is meg tudjuk győzni, hogy ne fordítson hátat a regnálása alatt bevezetett és sikeres változásoknak.
 
Szükség van az elavult bringautak újratervezésére, egységes kerékpárosbarát úthálózatra. Dolgoznunk kell a hidak átjárhatóságáért, a bel- és külvárosok kapcsolatáért, hidak átjárhatóságáért, a forgalom csillapításáért, a jövő generációk oktatásért. Ideje, hogy Budapest végre felvegye a lakói tempóját! Leírtuk, és a Főpolgármesteri Hivatalba is eljuttattuk, mire van szüksége Budapestnek bringafronton.
 
Mi ezért a pozitív - és nem csak budapesti - jövőért dolgozunk a Magyar Kerékpárosklubnál. Ha kell a tárgyaló- és tervezőasztaloknál, ha kell a médiában, vagy az utcán, területi szervezeteinkben, veletek. A bringás ügy erejét Ti adjátok, és így mindenre képesek vagyunk. A munka folytatásához szükség van 1%-os támogatásotokra és hogy minél több tagja legyen a klubnak. Egy állami pénzektől független, valódi civil szervezetet építünk, amit azok tartanak el, akikért dolgozik.
Katt az 1% infókért: http://kerekparosklub.hu/1
 
Maradjunk kapcsolatban, kövess minket más felületeken is!
Hírlevél feliratkozás: http://eepurl.com/bhXY1v
Facebook: https://www.facebook.com/ibikebudapest
Instagram: http://instagram.com/ibikebp / #ibikebp
Tumblr: http://ibikebp.tumblr.com/
Twitter: https://twitter.com/ibikebp
Bringariadó fb csoport: https://www.facebook.com/groups/1576328302613421/
Magyar Kerékpárosklub: https://www.facebook.com/MagyarKerekparosklub/
 
Maradj aktív!
Jelentkezz önkéntesnek egész évre:
http://goo.gl/forms/RMuAfE7OEY
Csatlakozz területi szervezeteinkhez, segíts helyi ügyeken, biztosítsd a klub éves munkáját:
http://kerekparosklub.hu/miert-jo-mk-tagnak-lenni
A Kerékpárosklub hírlevelére itt, a jobb oldali boxban tudsz feliratkozni.
 
A bringás ügy támogatását kifejezhetitek I Bike Budapest adománypóló beszerzésével is: http://kerekparosklub.hu/ibikebudapest/poloktaskak2016aprilis
 
Veletek lesz jobb a város, We Bike Budapest 2016!
 

 

Tetszett a cikk?

A Kerékpárosklub azért dolgozik, hogy bringa- és emberbarát településeink legyenek. Ez csak a Te támogatásoddal lehetséges.

Hogyan segíthetsz?

Add a Kerékpárosklubnak adód 1%-át! Az 1% felajánlásról mindent megtudhatsz itt.

Lépj be! Tagsági díjaddal nem csak a munkánkat támogathatod, hanem rengeteg szolgáltatás és kedvezmény is jár az egész országban. Belépéshez kattints ide!

 

 

 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron