Facebook Instagram Youtube

Tarlós Istvánnal egyeztettünk a kerékpározást érintő kérdésekről

Tarlós Istvánnal egyeztettünk a kerékpározást érintő kérdésekről
2016.04.20
Másfél órát egyeztettünk Tarlós Istvánnal az elmúlt hetekben éles szóváltásokba forduló kerékpározást érintő kérdésekről. Sok témáról beszéltünk, voltak közös pontok, de olyanok is, amikben nem tudtuk meggyőzni egymást.

Másfél órát egyeztettünk Tarlós Istvánnal az elmúlt hetekben éles szóváltásokba forduló kerékpározást érintő kérdésekről. Sok témáról beszéltünk, voltak közös pontok, de olyanok is, amikben nem tudtuk meggyőzni egymást. 

Megállapodtunk, hogy az eddig a Kerékpárosklub nélkül kerékpározással foglalkozó munkacsoportban a következő ülésen már részt veszünk. Itt részletesen fogunk érvelni a kerékpározás fejlesztése mellett, illetve kiemeljük az eddigi eredmények pozitív hatásait is.

Előzmények: Egy kemény hét - esetünk a Tarlós-csomaggal

Átbeszéltük a buszsávok használatát is, de ebben nem jutottunk közös nevezőre, az oktatás szükségességével kapcsolatban viszont közeledtek az álláspontok. Tarlós István egyébként egy szűk területen elképzelhetőnek tartja a belváros autómentesítését, és az egyirányú utcákról is elmondta, hogy bár van, ahol elvennének, de máshol lehet, hogy éppen adnának. Az utcákat közösen nézzük át.

A Kerékpárosklub továbbra is szakmai partnerségre törekszik, és képviseljük az egyre több kerékpárral közlekedőt, illetve azokat, akik nyitottak, de még nem ültek biciklire.

Tárgyalásainknál nagy erőt ad, hogy tömegesen, megkerülhetetlenül, de konstruktívan tudunk kiállni az ügyért. Ezért várunk mindenkit a szombati I Bike Budapest 2016 - bringás felvonulásra, ami azoknak is megmutatja egy élhetőbb város lehetőségét, akik hétköznap még nem bicikliznek. Minden tárgyalóasztalnál ott vagytok velünk!


Tetszett a cikk?

A Kerékpárosklub azért dolgozik, hogy bringa- és emberbarát településeink legyenek. Ez csak a Te támogatásoddal lehetséges.

Hogyan segíthetsz?

Add nekünk adód 1%-át. Adószámunk: 18245402-2-41. További infók az 1%-ról.

Lépj be! Tagsági díjaddal nem csak a munkánkat támogathatod, hanem rengeteg szolgáltatás és kedvezmény is jár érte az egész országban. Belépéshez kattints ide!

 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron