Miért jó tagnak lenni?

XIII. kerületi fejlesztések - 2012

Csoportok:

Minden nagyváros keresi az alternatív közlekedési lehetőségeket, és ebben a kerékpározásnak kitüntetett szerepe van - fogalmazott a Kerékpáros stratégia kapcsán Borszéki Gyula alpolgármester a képviselő-testületi ülésen. Mint mondta, a XIII. kerületben a várospolitika alakításában tizenöt éve kiemelt cél a kerékpáros közlekedés fejlesztése. Ennek eredményeképp ma a kerékpár hobbieszközből közlekedési eszközzé tudott válni.

Elkészült a kerület kerékpáros stratégiájának a közgyűlés által időközben elfogadott tervezete, melyben rendkívül sok fontos a kerékpározást segítő elem jelenik meg - az oktatástól kezdve a szemléletformáláson át egészen az infrastrukturális beavatkozásokig. A kerékpáros oktatásra - az óvodás kortól a munkába járásig - a kerület nagy hangsúlyt kíván fordítani, ezzel példát mutatva más budapesti kerületeknek és egyéb településeknek.

Infrastrukturális intézkedéseknél kiemelten kezelik a forgalomtechnikai kisbeavatkozásokat, például - a már megkezdett - egyirányú utcák megnyitását a kerékpáros forgalom számára. Továbbá már most 187 kerékpár tárolására elegendő közterületi kerékpártámasz van elhelyezve a kerületben, melyet bővíteni szándékoznak. Ezen parkolók közül több kialakításában mi is részt vettünk. A tervezetben külön foglalkoznak a kerületet érintő turisztikai kerékpáros forgalommal is, mely már ma sem csupán átutazó jellegű az EuroVelo6-nak köszönhetően. Jelentős rekreációs forgalomnak ad helyet a Margit sziget is, melynek segítésére a kerület kerékpáros pihenőhelyeket kíván kialakítani.

Bővebb információt a kerület honlapján találhattok.