Facebook Instagram Youtube

Köszönjük a szavazatokat, nyert a bringatároló-építési kezdeményezésünk!

Köszönjük a szavazatokat, nyert a bringatároló-építési kezdeményezésünk!
2021.08.25
Kampányunknak és szavazataitoknak köszönhetően 50 millió forintos keretből épülhetnek bringatárolók Budapest legforgalmasabb csomópontjaiban és fontos úticéljainál, kulturális központok, üzletek előtt. Budapest részvételi költségvetéséhez leadott javaslatunkban 180 helyszínt jelöltünk meg, ahol kerékpárparkolókat lehetne építeni a rendelkezésre álló pénzből.

Szilveszter estéjén közösségi helyszíngyűjtéssel adtuk be Budapest részvételi költségvetéséhez a főváros 180 legjobban hiányzó kerékpártárolójának listáját. A lakossági ötletpályázatra több bringatárolós javaslat is érkezett, amiket összevontak a mi csomagunkkal.

Azt szeretnénk, hogy a legforgalmasabb útvonalakon, legnépszerűbb helyeken, legforgalmasabb csomópontokban hiányzó bringatárolók közül minél több megépülhessen, ami belefér az 50 milliós keretbe.

Már a nyári szavazás elején biztosnak látszó nyerő helyezésünk néha veszélybe került, de végül olyan sokan szavaztatok a biciklitárolók építésére, hogy ma bejelentették a megvalósításukat!

A Városháza tegnapi tájékoztatása alapján ötletgazdaként és szakmai civil partnerként részt tudunk venni a tervezésben. Helyszínjavaslatainknak hála nem a nulláról kell ez elkezdeni.

Bízunk benne, hogy minél előbb megépülnek a bringatárolók, mert nem csak bringasávokra és utakra van szükség, hanem használható parkolóhelyekre is.

Köszönjük a szavazataitokat, nélkületek nem sikerült volna! Folytassuk!


 

Tetszett a cikk? Maradjunk kapcsolatban!

A Kerékpárosklub azért dolgozik, hogy bringa- és emberbarát településeink legyenek. Ez csak a Te támogatásoddal lehetséges.

Hogyan segíthetsz?

Oszd meg a cikket, ha egyetértesz céljainkkal!

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron