Facebook Instagram Youtube

Részt vettünk, előadtunk és kapcsolatokat építettünk a 10. Szlovák Kerékpáros Konferencián

Részt vettünk, előadtunk és kapcsolatokat építettünk a 10. Szlovák Kerékpáros Konferencián
2018.12.11
A kétnapos vándorkonferencia jubileumi állomása Besztercebánya volt. Október 23-án és 24-én a szlovák tapasztalatok mellett nemzetközi előadóktól brit, cseh, osztrák és magyar megoldásokról is hallhatott a közönség, a prezentációk között pedig aktív beszélgetések alakultak ki a kapcsolódó témákban. A rendezvény egy díjátadónak is otthont adott: az Európai Mobilitási Hét záróaktusaként a fenntartható városi közlekedésért tevékenyen dolgozó szlovák települések versenyének győzteseit a konferencia első napjának végén jutalmazták meg. A Kerékpárosklub elnökhelyettese a magyar bringás mozgalom történetét és tapasztalatait mutatta be.

A kétnapos szlovák kerékpáros vándorkonferencia jubileumi állomása Besztercebánya volt. Október 23-án és 24-én a szlovák tapasztalatok mellett nemzetközi előadóktól brit, cseh, osztrák és magyar megoldásokról is hallhatott a közönség, a prezentációk között pedig aktív beszélgetések alakultak ki a kapcsolódó témákban. A rendezvény egy díjátadónak is otthont adott: az Európai Mobilitási Hét záróaktusaként a fenntartható városi közlekedésért tevékenyen dolgozó szlovák települések versenyének győzteseit a konferencia első napjának végén jutalmazták meg. A Kerékpárosklub elnökhelyettese a magyar bringás mozgalom történetét és tapasztalatait mutatta be.

A szervezők számára külön öröm, hogy önkormányzatok és parlamenti képviselők is jelen voltak, így a helyi és országos döntéshozók első kézből ismerhették meg a 21. századi közlekedésfejlesztésre vonatkozó igényeket. A rendezvényt Marián Gogola főszervező és Jakub Gajdošík, Besztercebánya alpolgármestere nyitotta meg.

A Közlekedési Minisztériumból Peter Klučka a kerékpáros fejlesztések finanszírozási mechanizmusairól tartott előadásában arról is beszélt, kézikönyv készül a kerékpáros közlekedés kényelmesebb feltételeinek megteremtéséről.

Integrált közlekedéspolitika à egészséges és igazságos várospolitika

Az Európai Kerékpáros Szövetség (European Cyclist Federation, ECF) előző elnöke, Manfred Neun a kerékpáros érdekképviseleti hálózat fontosságára hívta fel a figyelmet azzal együtt, hogy a biciklizés továbbra is alulértékelt a közlekedés rendszerében, különös tekintettel a jövő közlekedési módozataira.

Neun szerint a motorizált közlekedés és az aktív közlekedési módok közti harc dönti el, hogy milyen jövője lesz a városainknak. „Aktív mobilitás” alatt nem csak a kerékpárt, hanem a gyaloglást és a többi emberi módon végzett helyváltoztatást érthetjük, melyek egészségügyi, közlekedési és gazdasági hatásai egy igazságosabb, fenntarthatóbb jövőt alapoznak meg.

A német szakértő szerint a közlekedésnek más ágazatokkal integrálva kellene helyet kapnia a városigazgatásban, hiszen jelentős kölcsönhatásban van a társadalompolitikával (pl. vannak-e mindenkinek elérhető városi szolgáltatások) vagy a környezet- és klímapolitikával is. Neun szerint a várospolitika mellett a kerékpáros érdekképviseleteknek is nyitniuk kell a többi aktív közlekedési mód képviselete felé is.

A bristoli University of West England oktatója és kutatója, Caroline Bartle kerékpáros kampányok és tudományos kutatások tapasztalatait mutatta be. Bartle a különböző érdekelt csoportok egymásra hatásáról beszélt a közvéleménytől az önkormányzatokon, kormányzaton, parlamenten és civil érdekképviseleten át az egyetemi kutatók és a privát szektor viszonyát, valamint a média ezekre való hatását bemutatva.

Átalakuló városok Szlovákiában és máshol

A Bécs szélén kísérleti jelleggel létrehozott és folyamatosan épülő Seestadt-Aspern környezeti és pénzügyi fenntarthatósági szempontú várostervezési gyakorlatáról Christoph Kirchberger, a város által működtetett „innovációs laboratórium” munkatársa adott elő. Aspern városrész 20000 lakosnak fog otthon adni 10000 lakással, ami megegyezik az évente egész Bécsben átadott új lakások számával. A fenntarthatósági szempontok alapján épülő városrész koncepciójához hozzátartoznak az forgalomcsillapított és autómentes övezetek, a gyalog elérhető városi szolgáltatások és helyi munkalehetőségek megteremtése – amivel elkerülhető a még jellemző ingázás -, a belvárosi metrókapcsolat és közösségi kerékpárrendszer. Mindezek mellett figyelnek, hogy városi tulajdonú, elérhető árú bérlakások is elegendő számban legyenek, hogy ne csak azonosan magas anyagi helyzetben lévő emberek tudjanak ide költözni.

Kerékpárút és új gyalogosfelület épül Besztercebányán

Előremutató szlovák példaként Trencsén (Trenčín) városa szerepelt, Patrik Žák, Trencsén alpolgármestere adott elő utolsóként a konferencia első napján. A Pohoda fesztiválnak otthont adó városban rendeződni látszik a parkolás kérdésköre. A forgalomcsillapításnak, a sétáló és kerékpárosbarát megoldásoknak köszönhetően növekszik az utak áteresztő kapacitása és vonzóbb terek alakulnak ki. Az alpolgármester szerint bátorságra, ismétlődő és türelmes kommunikációra, valamint még több türelemre van szükség, hogy elindulhassanak az előremutató fejlesztések.

Dana Marekova, a pozsonyi Clean Air kampány koordinátora a közelgő önkormányzati választások kapcsán kiemelte a szlovák főváros levegőszennyezettségének problémakörét, melynek legsúlyosabb eleme, hogy a városlakók nincsenek tisztában azzal, mekkora egészségügyi kockázatnak teszik ki magukat nap, mint nap. A hatóságok és a városvezetés nem kommunikálja a motorizáció jelentette szmogveszélyt, emiatt alternatív közlekedési módokról nem sok szó esik a médiában. Nagy tétje van tehát – az azóta civil sikerrel lezajlott - önkormányzati választásoknak, mondta.

A csehországi Třebíč intelligens közlekedésszervezését Aleš Kratina, közlekedésért és városi szolgáltatásokért felelős osztályvezető mutatta be. Csillapították az autóforgalmat, a vasútállomáson Kiss & Ride megoldást vezettek be, itt autóval parkolni nem lehet, maximum eldobhat minket egy ismerős, aki kiszállásunk után már hajt is tovább. Egyébként csak gyalogosan, kerékpárral és autóbusszal lehet megközelíteni az állomást.

Két, különböző városokban kiépülőben lévő közbringa rendszer gyakorlatát Edita Bednárová és Barbora Kajanova ismertette. Edita Bednárová a Green Bike nevű cég Prievidza városában bevezetett közbringáinak működéséről, azoknak a településre gyakorolt pozitív környezeti és társadalmi hatásairól beszélt. Barbora Kajanova, az ARRIVA üzletfejlesztési menedzsere Nyitra közbringa rendszeréről tartott előadásában megjegyezte, bár a kezdeményezés friss, 2017 júniusi indulása óta 30.000 kerékpárhasználatot regisztráltak a rendszerben.

Fotó: Martin Bolo

Ezek közé illeszkedik szervezők által meghívott Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettesének előadása. Áron a magyar bringás mozgalom, benne a Kerékpárosklub történetéről, tapasztalatairól, kihívásairól beszélt a közönségnek, ami aktív párbeszédben folytatódott a résztvevőkkel. Beszámolt a 90-es évek végétől, 2000-es évek elejétől mozgalomként alulról szerveződő bringás aktivizmusról, az egyre nagyobb tömegeket bevonzó Critical Mass, később I bike Budapest felvonulásokról, a Klubban intézményesülő kerékpáros ügyről és érdekképviseletről, az elért sikereinkről, friss, fővárossal kötött együttműködési megállapodásunkról.

Kihívások, lehetőségek

A konferencia második napját a Szlovák Kerékpárosklub (Cyklokoalícia) színeiben Michal Hladký nyitotta. Előadásában az országot behálózó kerékpárutak pozitívumairól és negatívumairól beszélt. Ladislav Findl a regionális kerékpáros túraútvonalak jó gyakorlatait mutatta be JuRaVa példáján, amely önkormányzatok érdeklődését is felkeltette. Adolf Jebavý a csehországi Morvaországban és a Szlovákiában található kerékpárutakat hasonlította össze. Ján Lešňovský a közúti táblák, kerékpáros jelzések fontosságára hívta fel a figyelmet érzékletes példákkal. Radovan Červienka rávilágított a támogató jogszabályi környezet fontosságára, amelynek hiánya a technológiai feltételek, a kerékpáros infrastruktúra kiépülésének egyik legfőbb akadálya lehet.

Marián Gogola főszervező (OZ MULICA, University of Žilina) az európai uniós társfinanszírozásban megvalósuló MoTiV projektről tartott előadása zárta a konferencia szakmai programját. A projekt keretében a közlekedési szokásokról gyűjtenek adatot, amely segítheti az önkormányzatok és közlekedési vállalatok mobilitást javító intézkedéseit. Ez volt a második előadás, ami a döntéshozatalt és tervezést segítő adatok hiányára hívta fel a figyelmet.

Štefan Čeman, a RIDE.sk elindítója az Ausztriában és Svájcban már működő és népszerű turisztikai E-bike régiók koncepciót igyekszik meghonosítani Szlovákiában is. Az elektromos bicikliknek köszönhetően korábban elképzelhetetlennek, de legalábbis nehéznek bizonyuló túrák szélesebb közönségnek is elérhetővé válnak. Fontos azonban, hogy az e-bike régiók túraútvonalai mentén elhelyezkedő szállodák, vendéglátóhelyek promotálják ezt a lehetőséget vendégeiknek.

Viera Štupáková az EuroVelo 11 útvonal Kelet-Szlovákián áthaladó szakaszáról és nehézségeiről tartott előadásában kitért a logikátlanul vezetett útvonalakra, nehezen követhető kitáblázásra és jelzésekre.

Gabriel Lengyel, Liptószentmiklós önkormányzatának környezetért és közlekedésért felelős osztályvezetője a helyi kerékpáros infrastruktúra kiépítéséről elmondta, a bicikli sajnos még mindig nem az első helyen szerepel, mikor közlekedésfejlesztésről gondolkodik a város vezetése.

Az Ekopolis Alapítvány vezetője, Peter Medved’ a besztercebányai rendszerszintű vállalati együttműködésekről tartott előadást, amelyek a fenntartható városi mobilitást célozzák meg. John Mike és Silvia Szokol, a galántai szociális otthon munkatársai bemutattak egy triciklit, amely a fogyatékkal élő gyermekek számára teszi élvezetessé ezt a közlekedési módot.

Magyarországgal összehasonlítva

Az előadások után egy gálavacsora keretében az Európai Mobilitási Hét záróeseményén ünnepeltük a fenntartható, legkevésbé környezetterhelő közlekedési rendszereket implementáló városok versenyének győzteseit. A szakmai zsűrit a Szlovák Környezetvédelmi Minisztérium, a Közlekedési és Építési Minisztérium, az Ekopolis Alapítvány és az SAŽP (Szlovák Környezetvédelmi Hatóság) képviselői alkották. Az Aktív Önkormányzat kategóriában Zsolnáé lett az első hely sikeres kampánytevékenységéért és a városi kibocsátás csökkentésére és tisztább közlekedési módok előnyben részesítésére tett rendszerszintű erőfeszítéseiért.

Egy másik kategóriában egy kis Kelet-szlovákiai falu, Rakovec nad Ondavou nyerte el az elsőnek járó díjat, mert hatékonyan alkotott maradandót. A helyi iskola előtti útszakasz alulról jövő szülői és tanári kezdeményezésre autómentessé vált a gyermekek biztonsága érdekében.

Legeredetibb ötletek megvalósításáért Besztercebánya nyerte el az elsőnek járó díjat. Az autómentes napon kivilágított kerékpárosok tekertek keresztül-kasul a városon, a fényárban úszó eseményről járókelők által készített felvételek bejárták a közösségi médiát. A felvonulás, örömtekerés rácsatlakozott a Fények és Árnyékok Fesztiválra.

A kerékpárúttal is kampányoló Jan Noskó polgármestert novemberben újraválasztották

Bár a kerékpározás támogatási szintje mind politikai, mind érdekképviseleti szempontból eltér a hazaitól, a téma jelen van a közéletben. Látogatásunkkor az önkormányzati kampány hajrája zajlott, Besztercebányán egy új kerékpárúton végezték az utolsó simításokat, és a polgármester plakátján is láttuk a bicikliútépítést, mint pozitív eredményt. A városban ennek ellenére még sok kihasználatlan lehetőség van, a Garam folyó partja például remek kerékpáros-gyalogos zöldútként köthetné össze a különböző lakónegyedeket, intézményeket és közlekedési csomópontokat.

A szlovák kerékpáros szervezeti forma eltér a miénktől. Városonként, régiónként különböző kerékpáros érdekvédelmi szervezetek képviselik a bringázókat, egy, a miénkhez hasonló országos ernyő szervezet létrehozása a közeljövő feladata számukra: és egészen jól állnak már egy országos iroda megszervezésével. Tapasztalataink szerint és a meghallgatott anekdoták alapján úgy érezzük, a magyar kerékpárosok ügye előrébb tart és többet elértünk már, így sok mindenben igyekszünk majd segíteni szlovák partnereinknek. A jövőbeni lehetséges kapcsolatok mégis kölcsönösen előnyösek lehetnek mindannyiunk számára. Például máris meghívást kaptunk a jövő évi, Galantán rendezett konferenciára.

Buday Bence - Halász Áron
 


Tetszett a cikk?

A Kerékpárosklub azért dolgozik, hogy bringa- és emberbarát településeink legyenek. Ez csak a Te támogatásoddal lehetséges.

Hogyan segíthetsz?

  • Lépj be! Tagsági díjaddal nem csak a munkánkat támogathatod. Helyi szervezetekhez csatlakozhatsz és rengeteg szolgáltatás, kedvezmény, biztosítás is jár érte az egész országban. Belépéshez kattints ide! Ne maradj le tagsági akciónkról!
  • Add nekünk adód 1%-át! Adószámunk: 18245402-2-41. További infók az 1%-ról.
  • Oszd meg a cikket, ha egyetértesz céljainkkal!

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron