Facebook Instagram Youtube

Törökbálinton is beindult a Bringázz a suliba program

Törökbálinton is beindult a Bringázz a suliba program
2012.10.11
2012 szeptemberében végre Törökbálint két iskolájában is elindultak a bringavonatok, egyre több gyerek és szülő részvételével megkezdődött a Bringázz a suliba program.

2012 szeptemberében végre Törökbálint két iskolájában is elindultak a bringavonatok, egyre több gyerek és szülő részvételével megkezdődött a Bringázz a suliba program.

Törökbálint önormányzatával már korábban kapcsolatba kerültünk, nem kis részben a helyi Kerekdomg Környezetvédelmi Egyesület aktivitásának és közreműködésének eredményeként megbíztak bennünket azzal, hogy tegyünk javaslatot a település kerékpáros közlekedésének fejlesztésére. Remélhetőleg az elkészült koncepció alapja lesz a későbbi fejlesztéseknek!

A helyi egyesület segített bennünket abban is, hogy elindítsuk az iskolai programunkat. Két iskolában sikerült szülőket rávenni, hogy vegyenek részt a programban.

A közös megbeszélés után végül kb 20 gyerek indult el reggel az iskolába a már ismert "bringavonatokban", szülői kísérettel iskolába. Sok sikert és sok csatlakoztót kívánunk a törökbálinti gyerekeknek/szülőknek!

 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron