Hírek
Elkészült és átadtuk az illetékeseknek a KEKE javaslatait a 2013-20 közötti időszak operatív programjaihoz
2013 tavaszán a 6 legjelentősebb kerékpáros szervezet (Kerékpáros Magyarország Szövetség, Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége, Magyar Kerékpárosklub, Magyar Kerékpársportok Szövetsége, Magyar Természetjáró Szövetsége, Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség) valamint az európai szövetségünk (European Cyclists' Federation) létrehozta a Kerékpáros Kerekasztalt (KEKE) azzal a céllal, hogy a 2013-20 közötti időszakra kiállítandó operatív programokba megfelelő súllyal kerüljenek be a kerékpáros szempontok.
2013.11.15 |
László János
Újabb adat Magyarország kiemelkedő helyéről Európában
Már korábban is publikáltunk adatokat többek között nemzetközi felmérésekből, értékelésekből is, amik mind azt mutatták, hogy Magyarország Európa egyik vezető kerékpáros "nagyhatalma". Most újabb, ezúttal a korábbi felmérések eredményeit is felhasználó mérés eredményeit publikálta az Európai Kerékpáros Szövetség, az ECF.A felmérés ezúttal több szempontot is figyelembe vett:
2013.06.04 |
László János
Pályázat elnökségi tagságra
Pályázati kiírás a Magyar Kerékpárosklub Elnökségi tagságáraA Magyar Kerékpárosklub ezúton keresi az új elnökségébe azok jelentkezését, akik elkötelezettek a szervezet által képviselt célok elérésében, személyes munkájukkal és szaktudásukkal aktívan részt kívánnak venni annak szakmai vezetésében.
2013.05.14 |
László János
Sikeresen lobbiztunk az EU parlamentnél!!!
AZ Európai Parlement Közlekedési Bizottsága mégis beszavazta a nemzetközi kerékpáros úthálózatokat.Pár nappal ezelőtt európai szövetségünk (ECF) arra kért, segítsünk meggyőzni az európai képviselőinket, hogy az illetékes bizottságban a döntésükkel támogassák az európai közlekedési hálózatba ingetrálni a transzeurópai kerékpáros útvonalrendszereket is. A ti segítségetekkel levelek sokaságával bombáztuk a képviselő
2012.12.18 |
László János
Ausztriában már nem minden kerékpárút használata közelező
Az osztrák parlament módosította az országuk közlekedés szabályait (KRESZ), már lehet olyan kerékpárutat építeni, kijelölni, aminek használata NEM kötelezőSok országban, ahol fontosnak tartották és tartják a kerékpározás integrációját a közlekedés egészébe, vizsgálták és változtatták meg azt a jogszabályt és az ebből fakadó gyakorlatot, hogy a kerékpárutak használata kötelező.
2012.12.13 |
László János
Prágában voltunk a VOCA találkozón
A Kerékpárposklub kicsiny küldöttsége (László János elnök és Szanyi Gergely a debreceni TSZ aktivistája) szerdán este érkezett a cseh fővárosba (szégyen szemre autóval, sajnos más megoldást nem találtunk, a kocsiért köszönet Vargosznak), és egy rövid informális ismerkedési est után (sörözés1.) elfoglaltuk szállásunkat.
2012.11.22 |
László János