Facebook Instagram Youtube

Debrecen: Hírek

FŰVÉSZKERTI LEHETŐSÉGEK

mkdebrecen - 2014-08-28
debrecen, együtt közlekedünk, kerékpáros közlekedés, kerékpársáv, közlekedésbiztonság, nyitott kerékpársáv

Füvészkert utca, Debrecen. A legtrendibb hely a városban.

Az adott helyen találhatunk egy egyoldali kétirányú osztott gyalog- és kerékpárutat a Hunyadi János utca mentén, valamint egy kétoldali irányhelyes nyitott kerékpársávot a Füvészkert utca megfelelő oldalaiban vezetve. Ugyan még nincs teljesen kész és nincs is átadva, de a két típus találkozásában megvalósuló kerékpárút-le- és felhajtók illetve az újonnan kialakított kerékpársáv elég indokot adnak arra, hogy ezzel a írással már most ismertessük azokat az irányelveket, amelyek alapján a kötelességtudó, szabálykövető - a közösségi közlekedésre odafigyelő - kerékpárral közlekedő állampolgár (azaz mi, mindannyian ;) ) haladni fog az ilyen kerékpáros infrastruktúra-elemeken. Debrecenben hasonló forgalomtechnikai megoldás még nincsen, ezért is fontos, hogy a közlekedők minél hamarabb megismerjék a helyes használatát.

A LEGJOBB, HA IRÁNYHELYESEN HASZNÁLOD!

A megfelelő haladás sematikus ábrázolása


                                           

            Helyes lehajtás                                                                     Helyes felhajtás

Hogy miért így kellene használni?
Mert, az ilyen le- és felhajtók egyirányú utak. Nos, miután megemésztettük ezt a kijelentést, rájövünk, hogy ez így logikus hiszen adott szakasz irányhelyesen vezetett egyoldali útvonaláról vezeti rá a közlekedőt egy másik útvonalra…

Miért biztonságos ez a megoldás?
A kerékpáros jól látható helyen halad, és ő is jól láthatja a közlekedés többi szereplőjét. A láthatóság kulcskérdés a biztonságos közlekedés szempontjából.

Az egyik feltehetően gyakori és legkritikusabb problémát az okozhatja majd a le- és felhajtók helytelen használatát feltételezve, hogy az a kerékpárral közlekedő egyén, aki az irányhelyesen vezetett útvonalra ill. útvonalról akar áttekerni, - gondolván, hogy ezáltal, időt és távolságot takarít meg - ön- és közveszélyes módon kénytelen lesz egy rövid (de annál veszélyesebb) szakaszon a gépjárműforgalommal is szemben haladni az úttesten, a le- és felhajtókon szembejövő kerékpárosokról nem is beszélve.

KÉRJÜK, NE TEKERJ SZEMBE A FORGALOMMAL!


                                

                                

A járdák és a közelben lévő közösségi terek elhelyezkedése mellett fel kell készülni arra is, hogy a gyalogosan haladó emberek is rátévedhetnek az újonnan kialakított kerékpáros le- és felhajtókra.

LÉGY TÜRELMES A MEGTÉVEDT JÁRÓKELŐVEL!

Figyelemfelkeltő zebrázásra és táblázásra, a gépjármű- és járművezetők számára egyaránt szükség lesz. Hiszen a típusváltások kialakításának alapelve, hogy a geometriai elhelyezés és a forgalomtechnika egyaránt tegye nyilvánvalóvá a közlekedők számára a helyzetet és az elsőbbségi viszonyokat, az alkalmazott megoldás lehetőleg minél nagyobb mértékben kényszerítse ki az elvárt közlekedési magatartást. A jó rálátás sem árt.

TÁBLÁK ÉS EGYÉB FORGALOMTECHNIKAI MEGOLDÁSOK SEGÍTENEK AZ ELIGAZODÁSBAN!

                                

        Kerékpárúton zebra?                                                              Volna értelme...

                                
       Egyirányú + Kerékpárút                                        Elsőbbségadás + Kerékpársáv

                                
       Kereszteződés + Főtér                                                 Parkoló gépjárművek

                                

Behajtani tilos + Keresztező forgalom                          Elsőbbségadás + Csomópont


És akkor ejtsünk szót Debrecen első kerékpársávjáról… amely az első ugyan, de nem az utolsó, sárga felfestésével és nyitottságával várja az arra tekerőket!

Egyszerűen csodálatos

Mit is érdemes tudni róla?
Kerékpár és bizonyos esetekben más jármű közlekedésére szolgáló különleges forgalmi sáv, amelyet általában a menetirány szerinti jobb szélső sáv jobb oldalán szaggatott vonal felfestésével jelölnek ki. A kerékpársávot a felületén ismétlődően fölfestett, kerékpárt ábrázoló torzított járműjelkép, valamint a “Kerékpársáv” és “Kerékpársáv vége” jelzőtábla jelzi a közlekedők számára.

Előnyei:

  • Nincsenek gyalogos-kerékpáros konfliktusok.
  • Az autósok idejében és kiválóan látják a kerékpárosokat, ez különösen az útcsatlakozásoknál, keresztezéseknél jelentősen növeli a biztonságot.
  • Az útcsatlakozások, kereszteződések forgalomtechnikája egyszerűen, áttekinthetően, biztonságosra alakítható ki.
  • Kereszteződésekben a kanyarodó mozgások kis időveszteséggel hajthatók végre.
  • Az utak keresztezése szintben lehetséges.
  • A kerékpárosoknak saját felületük van, ez gyorsítja és folyamatossá teszi a haladásukat pl. dugók esetén, vagy jelzőlámpáknál is.
  • Áttekinthető lehet a vonalvezetés, jó minőségű a burkolat.
  • A téli hóeltakarítás a gépjármű forgalmi sáv megtisztításával együtt megtörténik, nem igényel külön szervezést, ráfordítást, és nem is marad el, mint ahogy az a kerékpárutaknál gyakori.
  • Lakott területen lényegesen kevesebb a baleset, mint kerékpárutakon, gyalog- és kerékpárutakon (különösen: az úttal párhuzamos, de annak csak egyik oldalán húzódó kétirányún).
  • Olcsóbb, mint a kerékpárút építése.
  • A bringás védettebb a kipufogógázoktól, mintha közvetlenül a gépjárművek forgalmi sávjában haladna.

Hátrányai:

  • Keskeny kerékpársávban nem lehetséges, hogy a kerékpáros előzze lassabban haladó társát.
  • Ráparkolás ellen fizikailag ez sem védett.
  • Gyakorlatlan kerékpárosok ódzkodnak a használatától.

Helyi jellegzetesség:

  • Mivel ez az első ilyen infrastruktúra-típus a városban fokozottan figyeljünk!
  • A parkolókból tolató gépjárművekkel bánjunk óvatosan, remélhetőleg a merőleges parkolás nemsokára átalakul.
  • Fokozottan készüljünk reggelente az iskolába igyekvő lakosokkal körültekintően bánni!
  • Ha valami gátolja a továbbhaladásod, a nyitott kerékpársávot elhagyhatod, de csak figyelmesen, semmi hirtelen mozdulat.
  • A kerékpársáv egyirányú közlekedésre szolgál. Nemcsak szabálytalan, hanem veszélyes és udvariatlan is szembe menni a forgalommal!
  • Akár 40 km/h-val is tekerhetsz rajta… de azért nyugodtan haladhatsz rajta lassabban is!
  • Nincs kifogás, kötelező az útfelületet használni... a járda a sáv mellett már nem pálya.

Ajánlás letölthető


Fontos tudni… nemcsak kerékpárral, de gépjárművel közlekedő társainknak is, hogy a KRESZ szerint:

  • 18. § (10) A nyitott kerékpársávot - amely a kerékpárosok közlekedésére kijelölt sáv - az úttesten felfestett fehér színű szaggatott vonal és kerékpárt mutató burkolati jel is jelzi. A nyitott kerékpársávot - az egy irányban vagy egymással szemben közlekedő járművek egymás mellett történő elhaladás ezt szükségessé teszi - más járművek is igénybe vehetik, az irányváltoztatásra vonatkozó szabályok megtartása mellett. A jobbra bekanyarodást a nyitott kerékpársávról kell végrehajtani. A kerékpáros balra bekanyarodásra történő felkészülés céljából, vagy ha a nyitott kerékpársáv megszűnik, a nyitott kerékpársávot elhagyhatja.
  • 25. § (3) Az autóbuszöblöt, az autóbusz forgalmi sávot, a kapaszkodó sávot, a gyorsító és lassító sávot, a nyitott kerékpársávot, valamint a kerékpársávot a (2) bekezdésben említett jobbra tartási, vagy az úttest jobb szélén való haladási kötelezettség szempontjából figyelmen kívül kell hagyni. A kerékpársávon csak kerékpárral szabad közlekedni - az egyirányú forgalmú úton kijelölt kerékpársáv kivételével - az úttest menetirány szerinti jobb oldalának haladási irányával azonos irányban.
  • 25. § (6) Járda, járdasziget, gyalogút, gyalog- és kerékpárút, kerékpárút, nyitott kerékpársáv és kerékpársáv mellett tilos úgy haladni, hogy a jármű szerkezeti eleme vagy rakománya ezek fölé nyúljék.
  • 31. § (3) A járművel másik útra - ha közúti jelzésből más nem következik - jobbra kis ívben, balra nagy ívben kell bekanyarodni, úgy, hogy a jármű a bekanyarodás után a menetirány szerinti jobb oldalon maradjon. Ha az úttest menetirány szerinti jobb oldalán kerékpársávot jelöltek ki, a jobbra bekanyarodásra - a kerékpár forgalom akadályozása nélkül és ha burkolati jel ezt lehetővé teszi - a kerékpársáv igénybevételével kell felkészülni.
  • 31. § (5) Elsőbbséget kell adni, ha a
  • 28. § (2) bekezdésében foglaltakból más nem következik... b) jobbra bekanyarodó járművel a kerékpársávon vagy az úttest mellett levő, attól jobbra eső kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton érkező jármű és gyalogos részére,...
  • 40. § (5) Tilos megállni: l) kapaszkodósávon, gyorsító-és lassító sávon, kerékpársávon, nyitott kerékpársávon, kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton;
  • I. Az úttal kapcsolatos fogalmak h/3. Nyitott kerékpársáv: az úttesten útburkolati jellel kijelölt - kerékpár és különleges esetekben (az egymás mellett történő elhaladáshoz szükséges hely biztosítása érdekében) jármű egyirányú közlekedésére szolgáló - különleges forgalmi sáv.

HASZNÁLJÁTOK EGÉSZSÉGGEL!