Facebook Instagram Youtube

Debrecen: Hírek

HOGYAN KERÉKPÁROZZUNK DEBRECEN FŐTERÉN?

mkdebrecen - 2013-05-22
debrecen, együttműködés, gyalogos, hajdú-bihar megye, magyar kerékpárosklub debrecen

Egyszer megkérdeztem az egyik kollégám, miért teker a Kossuth téren az üzletek előtt a gyalogosok között szlalomozva? „Ott több jó csajt lehet látni” – szólt a válasz. Azóta sikerült meggyőznöm, hogy ha a tér villamos melletti szakaszán kerekezik is lát csinos lányokat és még a gyalogosokat, sétálókat, teraszokon kávézókat sem zavarja.


Hol kerékpározzunk Debrecen főterén, hogy ne zavarjuk a gyalogosokat?

Valamikor 2009 környékén az Önkormányzat úgy döntött enged a kerékpáros nyomásnak és a Kossuth tér valamennyi bekötő útjának végén kiegészítő táblával engedte meg a térre való behajtást. Természetesen kerékpárral illetve a „kivéve engedéllyel” rendelkezők számára. Köszönjük, igazán.


Dehir - Mától szabad biciklizni a sétáló övezetben

A videó annyiban pontosításra szorul, hogy a KRESZ szerint korábban sem volt tilos behajtani a térre, hiszen a "Kivéve engedélyel" kiegészítés automatikusan a kerékpárt is kivétellé tette. Idézet a KRESZ-ből:
"(14)90 Ha az (1) bekezdés n) pontjában említett jelzőtábla alatt „Kivéve engedéllyel”, „Kivéve taxi”, vagy „Kivéve ..... (tömegközlekedési vállalat)” feliratú kiegészítő tábla van, az útra engedéllyel rendelkező vagy a kiegészítő táblán feltüntetett járművel, továbbá kerékpárral és állati erővel vont járművel szabad behajtani."

A kerékpárral való közlekedés a szabadság óriási érzését adja. Arra tekerek, gurulok, amerre csak akarok. Képzeljük el azt a kerékpárost, aki a város sűrűn lakott részéből érkezve, behajt a város „főtereként” funkcionáló Kossuth térre és kitárul számára a világ. Sehol egy autó, igaz a villamos ott megy középen, de azt messzire el tudjuk kerülni. Arra teker, gurul, amerre akar.

Biztosan sokan emlékeznek még arra az időszakra is, amikor a Kossuth térről nem volt kitiltva a gépjármű forgalom. Ép a villamos két oldalán húzódott végig az úttest. A tér átalakítását követően díszburkolat került mindenhova. A villamos mellett két oldalon azonban a kialakítás sugall valamit.
Mintha a városvezetésnek már akkor ott lebegett volna a szeme előtt, hogy ha Debrecenben is sok-sok bringás lesz, és beengedjük őket a Kossuth térre, akkor tudjanak hol kerekezni. Még egyszer köszönjük, hogy a tér „kerékpáros megnyitásával” lehetővé tette a város a szabályos közlekedést. Felmerül azonban a kérdés, szabályosan közlekedik az a kerékpáros, aki az Aranybika Szálloda előtt, az üzletsorok közvetlen közelében, a gyalogosokat bójaként használva szlalomozik? Vagy a két szökőkutat csodálókat centizi ki, elsuhanva mellettük?

Az utóbbi hónapokban többször hangsúlyoztuk az „együttközlekedés” fontosságát. Talán úgy hangzik, mintha a kerékpárosok érdekeit védő klub egy kicsit a kerékpárosok ellen beszélne, de úgy gondoljuk, hogy akkor is meg kell szólalnunk, ha a kerékpárosok nem tartanak be valamilyen társadalmi együttélési normát. Az enyém a tér, tekerek, gurulok arra, amerre akarok, gyalogosok és kerékpárosok közötti konfliktust szül. Az MK Debreceni Területi Szervezete e konfliktusok elkerülésére készített a fenti grafikát, melyet minden fórumon igyekszünk bemutatni a debreceni bringásoknak.
Jelen írás célja is ez volna, felhívni a figyelmet, hogy bár ott a kivéve kerékpárral tábla,
figyeljünk azokra is, akik velünk együtt használják a Kossuth teret.


A Debrecenben kialakított kerékpáros infrastruktúrákat minden igyekezetünk ellenére nehezen tudjuk megreformálni. A jövőben azon leszünk, hogy a gyalogos kerékpáros konfliktusok kialakulását magában rejtő kerékpárutak, gyalog- kerékpárutak alternatívájaként más megoldásokat javasoljunk a városvezetőket. Azonban addig is, a már meglévő utakat, tereket együtt kell használnunk, a közlekedés többi résztvevőjével közösen.
A KRESZ nem tartalmaz a debreceni Kossuth téren való közlekedésre külön szabályokat, így a fenti grafika, ajánlás. A Városüzemeltetési Osztály ugyan látott lehetőséget abban, hogy ezen ajánlás a térre behajtó utcáknál is megjelenjen, azonban a városvezetés ennek nem látta szükségességét. Mi bízunk abban, hogy ha a városi infrastruktúrát nem is, bicajosok gondolkodását, szemléletét sikeresen meg lehet reformálni. És nem csak a Kerékpárosklub aktivistái, hanem a bringások saját maguk is képesek erre.

A csatolmányként a grafika nyomtatásra szánt felbontású változata tölthető le.


Csatolmány

Méret

mk_kossuth_ter_hol_biciklizz_v2.jpg

1.1 MB