Facebook Instagram Youtube

Debrecen: Hírek

KELET-DEBRECEN KARANTÉNBAN

mkdebrecen - 2014-07-07
behajtani tilos, kerékpárral behajtani tilos, magyar kerékpárosklub debrecen

Debrecen keleti városrészeinek kerékpáros helyzete egyre elviselhetetlenebb, Boglárka írta:

Sziasztok!

Egy újabb nagyszerű megoldással sikerült ismét nehezebbé tenni a biciklis közlekedést a városban. Mivel nem tudom kihez kell fordulni ezzel az üggyel, inkább úgy döntöttem, hogy Nektek írok.

A Faraktár utcai régi fatelep területén már hónapok óta tartanak a munkálatok, mint ahogy biztosan tudjátok, egy hipermarket épült ott. Ezzel együtt a kétszer két sávos utat is átépítették. Az eddigihez képest nagyjából annyi változás történt, hogy a felüljáróhoz közelítve járdasziget választja el középen az úttestet, illetve kanyarodó sáv is helyet kapott, ami a parkolóhoz vezet. Plusz néhány zebra és jelzőlámpa.

A Vámospércsi út felől szoktam a felüljárón át a városba tekerni, és megdöbbenve láttam, hogy bizony mostantól kerékpárral tilos ott közlekedni. Két helyen láttam kitéve a táblát, a Zsuzsi vasút állomásánál, illetve a mellékelt képen látható helyen. Fel nem foghatom, hogy ezt mégis mi indokolja??? Mivel a két egyenesen haladó sáv még mindig adott, az autósok továbbra is kényelmesen és balesetveszély nélkül tudnák megelőzni a kerékpárosokat.

A következő lehetőségekből választhat az, aki arra jár biciklivel: - az első tiltó táblánál leszáll a bicikliről és ahogy a Vágóhíd utcai felüljárónál, itt is átteleportál. - gyalog áttolja a biciklit felüljárón/ alatta a síneken (életveszély). - a Huszár Gál utca felől közelíti meg a várost - szűk út, nagy forgalom, a Csapó utcára jutáshoz egy kínlódás a zebrákon és járdán átvergődni (a nagy kereszteződést úttesten közlekedve megint nem nagy móka bevenni). - eladja a biciklit, mert igazából már többet kell tolni, mint tekerni és vesz egy helikoptert.

Szerintetek mit lehetne tenni, hogy ez az állapot megszűnjön? Kinek kell írni ahhoz, hogy megoldás születhessen az ügyben?

Köszi előre is! Szép napot!

Debrecen, 2014.07.07.


Megannyi cikk, levél, rendőrségi felhívásra beküldött észrevétel és szóbeli egyeztetés után Debrecenben ugyan történtek előrelépések az “ésszerűtlen” behajtani tilos táblák racionalizálása terén, de a keleti városrészek elérhetősége kerékpárral közlekedve egyre csak romlik!
Ezen a helyzeten azonban sürgősen változtatni kell! Legyen elég a túlbiztosításból!


Kerékpárral behajtani tilos! Debrecen, 2014.07.07.

Igen változtatni, hiszen a legjobb esetben is a szabályosan, a belvárost a kerékpárján ülve megközelíteni szándékozó kerékpárosnak kb. 2.5 kilométerrel kell többet tekerni a korábbi lehetőségeihez képest (Hét Vezér utca <> Hajnal utca), hiszen most már sem a Vágóhíd utcán, sem pedig a Faraktár utcán vezetett vasúti felüljárókon nem közlekedhet.
Mi marad? Ótemető utca, esetleg a Monostorpályi út… Nem feltétlenül szép kilátások! Nem azok a keleti városrészek lakói számára, de az Erdőspuszta turisztikai célpontjait - Fancsika-víztárolók, Ördögárok, Panoráma út, stb. - kerékpárosan megközelíteni szándékozó debreceni és idelátogató polgároknak sem.

Ne gondolja senki, hogy ilyen csak Debrecenben eshet meg…
A problémán már több éve dolgozik, nem csak a cívisvárosban, de országos szinten is sok önkéntes és más döntéshozó. Tárgyalunk szóban és írásban is az önkormányzattal, a közúttal, sőt a rendőrséghez is eljuttattunk már pár levelet... és amint említettük van előrelépés, hiszen az összes szereplő tisztában van a helyzet abszurditásával, és így hajlandóság is van a megoldás megtalálására és megvalósítására!

A szabályozások azonban lassan változnak, a megoldások hosszú egyeztetések eredményeként jönnek létre és minden egyes kereszteződés, illetve útszakasz külön elbírálást igényel… Addig viszont a kerékpárral közlekedő olyan megoldásokon kezd el gondolkodni, mint Boglárka: helikoptert vesz, autóba vagy inkább buszra ül, a biciklijét pedig hagyja porosodni… vagy szabálytalankodni a hídon, esetleg a felüljáró járdáján, illetve erőnléti edzésként bevállalja azt az extra 2-3 kilométer kerülőt, neadjisten a nyílt vasúti pályán, üzemi területen gyalogosan kockáztatja az életét, vagy a pénztárcája tartalmát.
Láthatjuk, hogy kerékpárral szabályosan, biztonságosan és hatékonyan nem lehet a keleti városrészt elhagyni a belváros irányába. Ezek a folyamatok oda vezetnek, hogy többen teszik le a kerékpárt és ülnek autóba akkor is, ha egyébként meg tudnák oldani egyéni közlekedésüket kerékpárral, amennyiben volna szabályos lehetőségük rá. Ezeket az eseteket megvizsgálva, azt mondhatjuk, hogy Debrecenben megvalósult a
kényszerautózás. Közben pedig várjuk, hogy - a 20 kilométerrel arrébb lévő Hajdúböszörményben, vagy a 2 km-nyire sem lévő debreceni Petőfi téren - már létező megoldások megjelenjenek Debrecen más kereszteződéseiben is.


Ha már tényleg ki kell tiltani a lassú járműveket...

Megjegyzés1:
A szabályozás és a cikk nem a felüljárók veszélyességéről, szélességéről illetve áteresztőképességéről szól, hanem az ott közlekedni szándékozók felesleges kitiltásáról!
Megjegyzés2:
Ha valaki szeretne levelezésbe bonyolódni a helyi önkormányzati képviselőjével, a DMJV PH Városüzemeltetési Osztályával vagy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. képviselőivel a kialakult helyzettel kapcsolatban, akkor annak talán épp itt az ideje ;)