Facebook Instagram Youtube

Debrecen: Hírek

KERÉKPÁROSOKKAL AZ IGAZI A VIRÁGKARNEVÁL

mkdebrecen - 2011-08-22

A Virágkarneválba öltözött város lakói szép számmal látogatták meg a Kerékpáros Korzót, ki kerékpárral, mások ezúttal bringa nélkül. Majdnem ötven virágkompozícióba öltöztetett kerékpárt neveztek büszke tulajdonosaik a Virágos Kerékpár Szépségversenyre. Egymást követték az ötletes és látványos alkotások. A zsűri döntésének megfelelően az első díjat a „Csak a Loki” fantázianevű kompozíció nyerte el.
Egész nap pörögtek a Debreceni GoldSprint görgői és igen sok érdeklődő szegezte figyelmét a számítógép monitorán felkúszó csíkokra. Nem volt megállás a Szelíd bicajosok fabringa-pályáján sem, az apróságok egymást váltották a kis masinák nyergében. Az „Annyira más bringák” egy pillanatnyi megállás nélkül rótták a próbaköröket, de Wolfit sem hagyták szó nélkül a sorban érkező kíváncsi érdeklődők.
A bringaerőművel gerjesztett muzsika mellett szorgosan készültek a KRESZ totó tipposzlopai, az ifjú látogatók pedig egy perc megállást sem hagytak a bringás szerencsekeréknek.
A mosolygós arcokat várta a fotóparaván vagy épp az óriás bringás kirakó! Képgalériák és videók az alábbi linkeken érhetőek el:
Virágos-kerékpáros Felvonulás
Családi programok és Bringakorzó a Békás-tónál
Egy MK aktivista - Zsolt - képei a felvonulásról és a korzóról
Haon.hu video - összefoglaló
Haon.hu video - A Szépségverseny győztese
Haon.hu video - A korzó egy látogatója
Haon.hu képgaléria - Képgaléria a bringás szépségversenyről
Darts képei
GoldSprint döntő izgalmai videon

A családi programok és a bringás csapatverseny beszámolója itt olvasható.

A rendezvény a debreceni Tourinform iroda (Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület) a Magyar Kerékpárosklub Területi Szervezetének szervezésében valósult meg.

Köszönjük a támogatást: Főnix Rendezvényszervező Kft., Magyar TDM Szövetség
Köszönjük a résztvételt: Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság, Farkas Péter (Wolfi), Annyira Más Bringabolt (Budapest), Szelídbicajosok (Budapest), Polodrom (Budapest), Rozi (Budapest), Felvarrom (Budapest) , Csa-Bike Kerékpár Üzlet és Szerviz (Debrecen, Krónikás utca), Sinka Miska Vendégház (Pocsaj), Radics Mézeskalács, Nárcisz Birtok, Barabás Étterem, Robin KalandSziget (Tiszafüred), Debreceni Kutyaiskola