Facebook Instagram Youtube

Debrecen: Hírek

MINT AZT SOKAN TUDJÁTOK MA VAN AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA! - 2012. OKTÓBER 4.

mkdebrecen - 2013-02-28
állatszállítás kerékpáron

Ez alkalomból álljon itt néhány gondolat az állatok kerékpáron történő szállításáról.

Az első és legfontosabb, amit meg kell említenünk, hogy kerékpáron ülve tilos állatot vezetni, sétáltatni! Ezt konkrétan kerékpárosokra vonatkozó szabály is tiltja, de talán ennél is fontosabb, ha ezt tesszük, akkor könnyen balesetveszélyes helyzetet teremthetünk.

Veszélynek tehetjük ki az állatot, magunkat és a többi közlekedőt is. Az emberekhez hasonlóan az állatok viselkedése, reakciója is sok esetben kiszámíthatatlan! Elég egy forgalmasabb útszakasz, egy rossz mozdulat, egy félrehúzás, póráz beakadás és már kész is a baj. Éppen ezért kerékpározáskor az állatot sose vezessük, hanem mindig csak a megfelelő módon szállítsuk. Kisebb testű állatok kényelmesen elférnek a bicikli elejére vagy csomagtartójára erősíthető kosárban, mely lehet nyitott, vagy akár zárható is. Vannak speciálisan erre a célra kifejlesztett modellek.

A nagyobb testű kutyákat kutyaszállító utánfutóba szállítsuk (ebből elég nagy a választék már ide haza is), vagy olyan teherszállító (cargo) biciklin, ahol van kialakított szállító rész a bicikli elején vagy hátsó részén. Egy cargo bicikli már borsosabb befektetés, de nagy előnye, hogy nem csak kutyaszállításra, hanem nagy bevásárlásra, gyerekszállításra és még sok más egyéb célra is kiválóan alkalmas.

Ha nincs állatunk, akkor is figyeljünk közlekedéskor, hiszen a közös gyalog-és kerékpárúton sokszor találkozhatunk kutyasétáltató gazdikkal. A pórázon sétáltatott állatot mindig óvatosan közelítsük meg, lassítsunk le, és várjuk meg még a gazdája szabaddá teszi az utat számunkra. Soha ne ijesszünk rá az állatra!

Sötétedéskor vigyázzunk a vékony, kiengedhető pórázokkal! Gyakori szituáció: a gazdi az útszélén várakozik, kutyát sehol sem látunk, mert az éppen az út másik oldalán végzi a dolgát a bokrok között. Ilyen esetekben szabadnak hihetjük az utat, ám az mégsem az, mert ott feszül a vékony sötétben láthatatlan póráz, amiben könnyen fennakadhatunk. Az ilyen esetek csúnya esésekkel is végződhetnek, ami nemcsak nekünk lesz kellemetlen, de az állatnak is.

Végezetül álljon itt egy jó tanács a kutyasétáltatók részére is. Elválasztás nélküli közös gyalog-és kerékpárúton, ahol van biciklis forgalom, mindig körültekintően sétáltassuk az állatot. Rövid pórázon vezessük a lábunk mellett, hogy a többi közlekedőnek is helyet biztosítsunk és ne idézzünk elő balesetveszélyes szituációt. Az esti órákban, sötétedéskor pedig gondoskodjunk a kutya láthatóságáról is. Tegyünk biciklilámpát a nyakörvére, vagy akár a pórázra.

Vigyázzatok az állatokra és egymásra is!