Facebook Instagram Youtube

Debrecen: Hírek

PIROS PONT AZ AUTÓMENTESEKNEK

mkdebrecen - 2014-09-25
autómentes nap, debrecen, magyar kerékpárosklub debrecen

“A Mi utcánk - a Mi jövőnk!”, Mobilitási Hét és Autómentes Nap Debrecenben - beszámoló.

Kiváló szervezési, előkészületi munkák után végre elérkezett a hőn várt szeptember 20.-ai reggel 9 óra, amikor nagyjából már összeállt csodás új sátorunk és tartalmas berendezése.

Pöpec standunkhoz elég hamar megérkeztek az érdeklődő delikvensek, akik órákon át feladattal láttak el minket. Jórészt iskolai csoportokból álló csapatok jöttek, akik nagy lelkesedéssel töltötték ki a tőlünk kapott KRESZ-teszteket.




Ezt általában csak kisebb-nagyobb hibákkal sikerült ugyan, de így is az Autómentes napon meghirdetett verseny résztvevői lehettek a teszt (helyes) kitöltéséért cserébe kapott pecsét bezsebelésével. Aki hibát vétett, külön felhívtuk a figyelmét, hogy otthon tanulmányozza át, mi az, amit eddig nem pontosan tudott, s tanulja meg, hogy legközelebbi kerékpáros közlekedésekor már helyesen alkalmazza azokat.


A szemfülesek, akik figyeltek az asztalok mellett kifüggesztett KRESZ-szabályokra vagy a kerékpáros közlekedésről szóló általános ajánlásainkra, és azokat figyelmesen áttanulmányozták, könnyebbséget élveztek a kitöltés során.


A pecséttel egyetemben meglepi matricát is kaptak tőlünk a résztvevők. Sőt, aki akart, és szeretett volna bringás fotót, őket örömmel kaptuk lencsevégre az igazán jól sikerült, mókás fotóparavánnál.


A kisgyerekesek sem panaszkodhattak, mert a puzzle igazi kihívás volt a gyerkőcöknek, és szülői segítséggel, vagy anélkül, örömmel rakosgatták ki a mókás bicajos képet. A kicsik ezért kaptak matricát, vagy lufit.


Rengeteg pecsétet osztottunk ki, az érkezőknek nagyon tetszett a teszt, maga a standunk is, illetve a fotóparaván, és a puzzle is. Néhányan, akik hoztak magukkal némi aprót, még 1-1 kis adománnyal is gazdagították a klubot.


A rendezvény jó volt, szép volt, öröm volt, hogy le volt zárva mellettünk az út, és csak néha-néha ment el 1-1 busz, vagy 1-2 kósza rádiós kolléga... A nap folyamán TV-s felvétel is készült, helyszíni interjúkkal.


A nap záróakkordja a pakolás közben elindult Bebiciklizés volt, mely iránt szintén voltak érdeklődők. A túra előtt okos, hasznos tanácsokat hallhattak az érdeklődők, illetve minden felmerülő kérdésükre kifogástalan választ kaptak, majd az előre meghatározott útvonalon körbe lettek vezetve.


Szép nap volt, s még az idő is kedvezett.
Piros pont az autómenteseknek!