Facebook Instagram Youtube

Debrecen: Hírek

ÚJABB MEGBESZÉLÉS A MOBILITÁSI TERVRŐL

mkdebrecen - 2016-05-31
debrecen és környéke, egyeztetés, fenntartható közlekedés, magyar kerékpárosklub debrecen, mobilitás, sump, terv


Egyesületünk tagja a Debrecen és vonzáskörzete Fenntartható Mobilitási Tervét (SUMP) létrehozó munkacsoportnak, melynek májusi soron következő (2.) ülésén az előző tárgyalásokon elhangzott problémákat igyekeztünk priorizálni, súlyozni. A problémafa illetve a célfa elkészülte után látható lesz a beavatkozások optimális logikája.


Az előzetesen rögzített, és az ülés előtt a résztvevők számára megküldött problémák a közlekedés számos területét ölelik fel (közösségi, motorizált és nem motorizált egyéni módok, valamint intézményi és áruszállítás).
A csaknem száz felsorolt gond közül a workshop során sikerült sok összefüggést felderíteni, valamint néhány újabb elemmel is bővíteni a sort (főként a DERKE új résztvevőként való csatlakozásának eredményeképp).



A workshop végén minden résztvevő leadhatta a szavazatát az általa fontosnak ítélt témákra, amely így befolyásolhatja a végleges döntési, beavatkozási terv elkészítésének irányát. A beérkezett szavazatok alapján a résztvevők többsége örömmel fogadna egy korszerű forgalomirányító rendszert, amely dinamikusabbá tenné a közlekedést a várakozási idők minimalizálásával. A kerékpározás és a gyaloglás - mint nem motorizált egyéni közlekedési formák - kiemelt szerepet kapnak a közlekedés fenntarthatóságának biztosításában, hiszen nem növelik a városi utak zsúfoltságát és a szmogot. Minden résztvevő egyetértett abban, hogy a kerékpáros és gyalogos közlekedés részarányát növelni kell. Amiben még nagy volt a konszenzus, hogy nagyon súlyos probléma a várost elkerülő gyűrű hiánya, aminek következtében a tranzitforgalom a városmag körüli főútvonalakon bonyolódik le. Sajnos az elkerülő megépítése nem a város, hanem az állam feladata lenne, ezért a mobilitási terv elkészülte ellenére ez még várhatóan tolódni fog.

A Magyar Kerékpárosklub által fontosnak ítélt problémák között szerepel a korszerűtlen infrastruktúra (egyesített gyalogos és kerékpáros közlekedési felületek), és az ebből eredő konfliktusok megoldásának szükségessége, valamint a hiányzó közút-kerékpárút csatlakozások pótlása, illetve a jelzőlámpaciklusok jobb hangolása a gyalogos-, kerékpáros- és közösségi közlekedési módok előnyére.