Facebook Instagram Youtube

Dél-Buda: Hírek

MI VÁGJUK RENDSZERESEN - AKINEK A DOLGA LENNE, MIÉRT NEM? (2016)

Pere - 2017-01-16
dél-buda, főkert, kerékpárút, nagytétényi út, önkormányzat, sövény, sövényvágás, szerémi út, zöldterület

Sziasztok!

A dél-budai csoport továbbra is tevékeny, csak a honlapra kitett hírekkel maradtunk el, ezért időrend nélkül, most párat gyorsan pótolunk:

Idén is folytattuk a növényzet karbantartást a XI. és XXII. kerület elhanyagoltabb kerékpárútjai mentén. Ezúttal főként a Nagytétényi út és a Szerémi út menti kerékpárutat tettük akadálymentesebbé, illetve igyekeztünk befejezni az Árasztó út és a Duna-menti kerékpárúton elkezdett munkát, és ha már ott voltunk, eltűnt kb. 200-300 tő parlagfű is az út mentén. Az útkezelő hanyagságából sajnos nagyon elszaporodott többek között az akác és a vadrózsa is az út mentén, ami a fizikai akadályoztatás mellett egyéb izgalmakkal is szolgálhat a kerékpárral közlekedőknek. Három este alatt az út teljes hosszában végeztünk, bár az utolsó nap nem várt segítséget kaptunk. Azt tapasztaltuk, hogy valaki napközben géppel folytatta a megkezdett nyírást. Érdekes, hogy évek óta hiába küzdünk érte, hogy foglalkozzanak az út menti növényzettel, általában válaszra sem méltatnak minket, amikor meg elkezdjük, és közhírré is tesszük a munkánkat, hirtelen eszébe jutott valakinek (remélhetőleg a hivatali térfélen), hogy nekik kéne csinálni ezt. Szerintünk is ciki, hogy nekünk kellett foglalkozni vele, egyúttal köszönet azért, hogy végre kézbe vették az ügyet.

ű