Facebook Instagram Youtube

Új tervek a városligeti Olof Palme sétányra, új javaslatokat tettünk a bringázhatóság érdekében

Új tervek a városligeti Olof Palme sétányra, új javaslatokat tettünk a bringázhatóság érdekében
2018.07.02
A Városliget átépítése során veszélybe került Budapest egyik legforgalmasabb és legélvezetesebb kerékpáros főútvonala, a Zuglót és Kelet-pestet a belvárossal összekötő Olof Palme sétány. A mindennapos ingázók, a hétvégén kiránduló családok, a Ligetbe kikapcsolódni járók és az itt biciklizni tanuló gyerekek számára is biztonságos, fákkal és madárcsicsergéssel övezett Olof Palme sétány megmentéséért évek óta küzdünk. Nyár elején újabb tervek jelentek meg, amelyek már közelítenek a Kerékpárosklub javaslataihoz, de továbbra is kódolják a gyalogos-kerékpáros konfliktusokat, továbbá elvágják a Dembinszky utcába vezető belvárosi útvonalat.  A tervekről készült – alább olvasható - véleményünket személyesen is elmondtuk és levélben is elküldtük a beruházó Városliget Zrt-nek.

A Városliget átépítése során veszélybe került Budapest egyik legforgalmasabb és legélvezetesebb kerékpáros főútvonala, a Zuglót és Kelet-pestet a belvárossal összekötő Olof Palme sétány. A mindennapos ingázók, a hétvégén kiránduló családok, a Ligetbe kikapcsolódni járók és az itt biciklizni tanuló gyerekek számára is biztonságos, fákkal és madárcsicsergéssel övezett Olof Palme sétány megmentéséért évek óta küzdünk. Nyár elején újabb tervek jelentek meg, amelyek már közelítenek a Kerékpárosklub javaslataihoz, de továbbra is kódolják a gyalogos-kerékpáros konfliktusokat, továbbá elvágják a Dembinszky utcába vezető belvárosi útvonalat.  A tervekről készült – alább olvasható - véleményünket személyesen is elmondtuk és levélben is elküldtük a beruházó Városliget Zrt-nek.

Fotó: Erdős Dénes / Magyar Kerékpárosklub

Aki az utóbbi pár hétben járt a Városligetben, a vezetékcserék miatti lezárások és a kerékpározók járdára terelése során ízelítőt kaphatott abból, milyen lenne a Városligetben közlekedni a budapestiek egyik kedvenc útvonala nélkül. A szinte naponta változó tereléseket mi is figyeljük, és támogatóinknak hála gyakran kapunk helyzetjelentést, melyek gyakori konfliktusokról számolnak be a szűk helyre összeterelt gyalogosok, kutyasétáltatók és kerékpározók között. Nagyjából erre számíthatunk, ha az Olof Palme sétány megszüntetésével a legrövidebb és legkellemesebb útvonal helyett csak egy pár méter széles felület maradna a különböző sebességgel és céllal erre járóknak, legyenek ezek kerékpáros ingázók, sportolók, futók, babakocsis szülők, kutyasétáltatók, nyugdíjasok vagy andalgó szerelmesek.

Ezt láttuk előre és ezért kezdtünk tiltakozás mellett szakmai javaslatokat tenni, mikor az első „Mégis megmarad az Olof Palme sétány” ígéretről kiderült, hogy nem igaz. Készültek tervek az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út kerékpársávjaira – ezeknek örülünk, a rajzokat mi is véleményeztük -, egy forgalmas út melletti kerülő azonban nem tudja kiváltani a Liget fái közötti nyugodt, beszélgetésre, gyerekek tanítgatására is elég helyet adó Olof Palme sétányt.

Felszólaltunk a Városliget Zrt. által két éve szervezett Liget Park Fórumokon, de valódi párbeszédre ezek az események nem adtak lehetőséget. Ott voltunk a szakemberekkel, tervezőkkel tartott egyeztetéseken, ahol részletesen érveltünk az út megtartásának fontossága mellett. Személyesen is jártunk a Városliget Zrt. irodájában, miután a rajzok változatlanságából azt láttuk, hogy a tájépítészek nem vettek tudomást az itt közlekedő több ezer ember igényeiről, a bringázás egyre népszerűbbé válásáról, és arról, hogy Budapest hivatalos, 2030-ra szóló 10%-os kerékpáros forgalmi aránycélját nem megszüntetésekkel, terelésekkel, hanem vonzó és biztonságos lehetőségekkel érheti el.

A tavaszi Bringázz a Munkába kampány résztvevőinek adataiból készült hőtérkép is mutatja az Olof Palme sétány kiemelkedő fontosságát

A helyzetet látva a tavaszi, több tízezres I bike Budapest bringás felvonulás egyik fő üzenete – a rakpartok és a hidak bringázhatóbbá tétele mellett – az Olof Palme sétány megtartása volt, amiről sok médium is beszámolt. A felvonulás után azt kértük klubtagjainktól, hogy figyeljék a mindennapos változásokat, majd újra bekopogtunk a Városliget Zrt-hez. A megkeresésünkre adott válaszból, illetve az Index Urbanista blogján keresztül értesültünk róla, hogy új terveket készítettek.

Az új tervek

A nemrég megjelent tervekben már a mostani nyomvonalat részben megtartó, részben kisebb kerülővel helyettesítő vonalvezetést láthatunk.

A volt Kertemnek helyet adó Hungexpo telkére tervezett Magyar Zene Házánál megmaradó szakaszt azonban nem aszfaltoznák le, az Olof Palme ház melletti szakasz pedig közvetlenül a ház bejárati lépcsői előtt futna, és csak 4 méter széles hasznos felülettel épülne meg, ami igazi konfliktusforrást jelentene.

Segítünk elmagyarázni a térképet:

A piros vonal egy közös, kanyargósabb gyalogos-kerékpáros felülettel helyettesítené a most 13 méter széles, szinte egyenes Olof Palme sétányt. A Városliget Zrt-től megtudtuk, hogy a Zichy Mihály út és az Ajtósi Dürer sor közti mai - és továbbra is legideálisabb - nyomvonal azért nem maradhat meg, mert az Olof Palme ház és a Királydomb közti területen (ahol most kétoldalt platánok közt fut az út) rendezvényekre is alkalmas zöldfelületet terveznek.

A gyalogos-kerékpáros útvonal így átkerül az Olof Palme ház túloldalára (piros és zöld csík együtt), ahol a ház új bejáratot, és előtte egy régies díszkertet kap. Az útvonal itt, a ház bejárati lépcsői előtt vezetne el. Amikor ezt megláttuk, egyből arról kezdtünk beszélgetni, hogy ez mennyire lehet balesetveszélyes.

Az Olof Palme ház és az előtte épülő kert a Városliget Zrt. honlapján lévő látványterven. Az új útvonal a ház új bejárata előtt vezetne.

Az új útvonal a térkép jelmagyarázata szerint 6 méter széles lenne, ez azonban csupán 4 méter aszfaltból és 2 méter kockakő burkolatból jönne ki. Vagyis a két irányban sétálóknak és kerékpározóknak valójában 4 méteren, nagyjából egy szélesebb margitszigeti sétaútnak megfelelő felületen kellene elférni, mivel a kockakő burkolaton sem sétálni, sem bringázni, sem például babakocsit tolni nem kényelmes és nem is elvárható.

A Kerékpárosklub hangsúlyozottan kéri, hogy a plusz 2 méter kockakő helyett is aszfaltot fektessenek, amivel az Olof Palme sétány mostani – a kihasználtnál jóval tágasabb - szélességének nagyjából a fele, 6 méter biztosítható lenne.

A szélességgel és burkolathasználattal kapcsolatos kérésünk az összes érintett 4+2 méteres útvonalra, így a Városligeti körútra is érvényes.

Az új útvonal a 70-es troli útvonalát adó, a nagyrétet szegélyező Zichy Mihály út és a Hősök tere közt a napozórét és a volt Kertem telke között, a mostani Paál László út vonalán haladna. A Műjégpályához és a Hősök teréhez a tó és a Zene Háza közötti területen jutna el. A tópartra nyíló Zene háza előtt is nagy gyalogosforgalomra számítunk, ezért itt is kellő szélességre van szükség a balesetek elkerülésére.

A Zene Háza és a tópart kapcsolata egy korábbi látványterven

Hol lehet ezt kikerülni?

A zöld nyomvonal az Olof Palme sétány mostani, 75-ös troli által is használt részén vezetne a Zichy Mihály út a Műjégpálya között. Örülünk neki, hogy itt megtartanák a régi vonalvezetést, mert ezzel elkerülhető a tóparti konfliktuszóna.

Egy alapvető gond van csak vele, hogy nem aszfaltoznák le. Ki szeretné száraz időben porzó, esőben meg egy sáros úton összekoszolni a cipőjét és ruháját? Havas, jeges téli időben pedig ne is számoljunk ezzel a nyomvonallal. Jó, hogy a mostani útvonal egyik felét megtartanák, de kérjük a leaszfaltozását.

A térképen narancssárgával jelölt, a Királydomb ,valamint a játszóterek és sportpályák között vezető, a Stefánia utat és a Damjanich utca – Dózsa György út kereszteződését összekötő, kerékpárútnak kijelölni tervezett nyomvonallal kapcsolatban jeleztük, hogy közös gyalogos-kerékpáros felületként lenne helyesebb kitáblázni. Egy sportpályák és játszóterek mellett vezető útvonalon elkerülhetetlen a gyalogosforgalom, a kerékpárúton viszont ez tilos, ami konfliktusokhoz vezethet. Ez a nyomvonal azért is fontos, mert a Városligeti körút mellett itt lehet legrövidebb úton kikerülni az Olof Palme ház környékét, ha azt rendezvény miatt lezárnák.

Kapcsolat a Városligeten kívüli utcákkal

Nem csak a Ligeten belüli utak fontosak, hanem ezek kapcsolata a parkon kívüli területekkel is. Az ’56-osok terén zajló építkezések miatt lezárták a Dembinszky utca felé vezető átjárót, és a terveken sem látszik ennek jövőbeli elérhetősége. A Dembinszky utca – Wesselényi utca útvonal fontos és népszerű, belvárosba vezető tengely, aminek megszüntetése óriási hiba lenne, az átjárás kidolgozását kértük a tervezőtől.

Ugyanígy fontos, hogy a Hermina út és az Ajtósi Dürer sor kereszteződésénél a Lev Tolsztoj sétányra behajtó vagy onnan Zugló felé tartók a zebra mellett szabályosan kapcsolódhassanak az Ajtósi Dürer soron készülő kerékpársávokra.

Az Ajtósi Dürer sor és Stefánia út kereszteződésében a Dózsa György út felé eső oldalon épülő zebra mellé kerülne át a Stefánia úti kerékpárútra vezető kerékpáros átkelő. Kértük, hogy a Stefánia úton a Thököly út felől érkezők irányhelyesen, egy később kialakítandó kerékpársávról is bejuthassanak a Ligetbe, ennek készüljön el a csomóponti kapcsolata.

Kerékpártárolók

A júniusi egyeztetésen szó volt kerékpártárolókról is, miután a Városliget Zrt sok férőhelyes biciklis mélygarázst tervez az ’56-osok tere alá építeni. Jeleztük, hogy ez a majdani Néprajzi Múzeum dolgozói számára, esetleg a környező házakban élőknek lehet vonzó, viszont nem helyettesítheti a Ligetben lévő úticéloknál szükséges bringatárolókat. Ebben egyetértettünk, a Városliget Zrt. minden épülethez kerékpártárolókat tervez.

Jeleztük azt is, hogy a Szépművészeti Múzeumnál kihelyezett kerékpártárolók nehezen használhatóak, mivel szorosan a kiemelt szegély mellé rakták őket:

 

Tehát így állunk most a Városliget és az Olof Palme sétány ügyével. Várjuk a szakmai javaslatainkra adott választ, tőletek pedig azt kérjük, hogy járjatok nyitott szemmel, és (lehetőleg fotóval) jelezzétek nekünk, ha bármilyen problémát láttok!

Most zajló és a jövőben várható vezetékcserékkel kapcsolatban is kértük a kerékpáros terelések használható kivitelezését és egyértelmű kijelölését. Kérjük, hogy a munkák közben figyeljetek az építési forgalomra.

Ne maradjatok le híreinkről, szálljatok be a közös munkába!

Városliget Zrt-nek júniusban, az új tervekről írt javaslataink itt olvashatók.

 


Tetszett a cikk?

A Kerékpárosklub azért dolgozik, hogy bringa- és emberbarát településeink legyenek. Ez csak a Te támogatásoddal lehetséges.

Hogyan segíthetsz?

  • Lépj be! Tagsági díjaddal nem csak a munkánkat támogathatod. Helyi szervezetekhez csatlakozhatsz és rengeteg szolgáltatás, kedvezmény, biztosítás is jár érte az egész országban. Belépéshez kattints ide!
  • Add nekünk adód 1%-át! Adószámunk: 18245402-2-41. További infók az 1%-ról.
  • Oszd meg a cikket, ha egyetértesz céljainkkal!

 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron