Facebook Instagram Youtube

Debrecen: Hírek

ALTERNATÍV FORGALOMSZERVEZÉS

mkdebrecen - 2017-04-01
április 1, debrecen, képtelenség, kerképárosbarát, magyar kerékpárosklub debrecen, tréfa



FRISSEN A NYOMDÁBÓL!


Debrecen, 2017. április 1. - Alternatív forgalomszervezés

Rendhagyó megoldás születhet Debrecenben. Alternatív forgalmi megoldásokkal próbálkoznak egy emberközpontúbb városért.

Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési alprogramjait érintő pályázati kiírások között bukkantunk rá egy rendhagyó tervre. A nyertes kivitelező cégnek, emberközpontúbbá kellene tenni szeretett városunk közlekedését.
Az Intermodális Közösségi Közlekedési Központ által beindított fejlesztések növelik a város elérhetőségét, ezáltal pedig a közösségi és a közúti közlekedés. Ennek ellensúlyozására keres megoldást a - nemzetközi példákkal is alátámasztott - belvárosi fejlesztés, melyben a forgalomcsillapítás egy alternatív változatát tervezik megvalósítani.

Hogyan lehet emberközpontúbb város Debrecen 2030-ra?

Városunk döntéshozói belátták, hogy települések élettereit leszűkítő (Debrecen 50%-át elfoglaló) aszfaltfelületeknek, a belvárosi úttesteknek semmi értelmük sincs, ezért a pályázat nyertes cégének mindet fel kell majd bontania, újjászervezve a közlekedést.
Innentől kezdve minden forgalom a járdán bonyolódhat majd: kerékpárral, motorral, személyi- és tehergépjárművekkel, de akár lovaskocsival is. A gyalogosforgalomnak pedig az úttestek helyén létesített parkokban, zöldövezetekben kell majd helyet biztosítani.

                                      

Az Amerikai Egyesült Államok és Olaszország is hasonló fejlesztésekkel próbálkozik. A Kínai Népköztársaság városaiban pedig már megszokott jelenség, hogy a pár éve még járdaként funkcionáló területen, immár járművek közlekednek.

A fenti példák alapján ugyanakkor az is látszik, hogy szükség lesz a debreceniek türelmére és kitartására is. Kínában is vannak még renitens gyalogosok, akik a parkok helyett a járdán vagy a kerékpárúton szeretnének andalogni, illetve a külföldi sofőrök rendszeresen a gyalogosok közzé hajtanak.
Ezért a pályázati kiírás fontos része, hogy nyílt, türelmes és figyelemfelkeltő kommunikációval készítse fel a nyertes cég a lakosság érintett részét, azaz mindenkit. Valamint a teljes átalakításig egy gyakorlópályán is lehessen szokni az újszerű gyalogos- és gépjárművezetési technikákat.

Gyakorlópályán

Meglepő módon városunk minden pártja támogatja a pályázatot és kérik szavazóikat az új forgalomtechnikai megoldások iránti nyitottságra és türelemre. Az önkormányzat pénzügyi segélyprogramot is tervez azon járműtulajdonosok számára, akik - a járdákra telepített kerékpárutak szélességéhez igazodva - hajlandóak méretesebb gépkocsijukat, kisebb gépjárművekre esetleg triciklire cserélni a közös jó érdekében. Megkeresésünkre a Polgármesteri Hivatal azt is elmondta: "Felmerült a lehetősége a szakaszos átállásnak, illetve modalitásszintű kategorikus bevezetésnek. Az első opcióban előbb kitiltanánk a gyalogosforgalmat mindenhonnan, hogy a járművekkel lehessen gyorsan közlekedni; majd pár éves átszokást követően immár a járműforgalom járdákra korlátozásával engedélyeznénk a gyalogosforgalom ismételt beindulását. A második opció az azonnali bevezetés helyett naponkénti váltásban biztosítana lehetőséget a közlekedőnek az új helyzet megszokásához; azaz hétfőn, kedden és szerdán a gépjármű-, csütörtökön és pénteken a kerékpáros-, szombaton pedig a gyalogosforgalom lenne engedélyezve. Vasárnap általános forgalomzár lenne érvényben."

Már csak egy kérdésünk maradt: a villamossal mi lesz?


A HÍR KOMOLYANVÉTELÉBŐL ADÓDÓ KELLEMETLENSÉGEKÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK!