Facebook Instagram Youtube

Debrecen: Hírek

FELKERESTÜK ŐKET - TOUR DE VOKS 2014, DEBRECEN

mkdebrecen - 2014-10-05
2014, civil fórum, debrecen, disz, dk, dr. dobrossy istván jenő, dr. papp lászló, fidesz, jobbik, kdnp, kósa márta ilona, kőszeghy csanád ábel, madarasi istván, magyar kerékpárosklub debrecen, mszp, munkáspárt, önkormányzat, tour de voks, tour de elszámolás, varga imre, varga zoltán imre

Debrecen, 2014.10.04. - A Tour de Voks 2014 elnevezésű országos kampány részeként Budapest, Szentendre és Sopron után Debrecenben is meglátogattuk a polgármesterjelölteket.

Debrecen, 2014.10.07. - Cikkünk frissült hozzászólásokkal, videóval.


Az előzetes egyeztetések alapján szombat délután kerestük fel Kósa Márta Ilona (Civil Fórum), Madarasi István (MSZP), Varga Imre (Munkáspárt), Dr. Dobrossy István Jenő (DISZ) és Kőszeghy Csanád Ábel (Jobbik) debreceni polgármesterjelölteket. Személyesen tudtunk velük elbeszélgetni, és meggyőződni arról, hogy mennyire tartják fontosnak és követendőnek az ajánlásainkat.
Ugyan
Dr. Papp László (FIDESZ-KDNP) polgármesterjelölt úr a megkeresésünket megkapta, rendkívül sűrű programja miatt személyesen a megjelölt időpontban nem tudott találkozni velünk, de jelezte, hogy az összegyűjtött vállalásokat maga is fontosnak tartja és írásban fog válaszolni. Köszönjük, hogy levelét október 6.-án el is juttatta nekünk. Mindenképpen élünk majd a találkozó lehetőségével, ahol bemutatjuk a mi elgondolásainkat, kizárólag jobbító szándékkal. Varga Zoltán Imre (DK) polgármester-jelölt úr megkeresésünkre nem reagált. Címet, amelyre az ajánlásainkat és az összeállított csomagot eljuttathatnánk nem találtunk.

A kampány során 4 országos és 2 helyi ajánlást fogalmaztunk meg nemcsak a bringásokért, hanem egy fenntartható, ember- és környezetbarát közlekedéssel rendelkező, élhetőbb városért.
Melyek is voltak ezek az ajánlások és szakmai ajándékcsomag? Miért fontosak ezek?

  • Tervet és határidővel programot készítek a város biciklibarát átalakítására.
    Ha egy település biciklibaráttá válik, az nem csak a kerékpárosoknak lesz jó. Ha az úthálózat lehetőve teszi a bringázást, azok is két kerékre váltanak, akik eddig az autó mellett döntöttek. Ha pedig biciklire ültek, kevesebb gépjármű lesz az utakon, így kevesebb lesz a reggeli dugó, jobb a levegőnk és a közérzetünk, emberbarátabb és -központú a forgalom. Ezért is fontos, hogy kellőképpen kidolgozott, szakmailag jól átgondolt, körültekintő program szülessen, amely közvetett módon mindenki javát fogja szolgálni és nem csak egy-egy csoportét.
  • Rendszeres forgalomszámlálást és közvélemény-kutatást készíttetek a közlekedésről.
    Mert egy városban a közlekedők és eszközeik minden fajtával számolni kell, hogy - valós visszajelzésekre támaszkodva - a megfelelő döntések szülessenek meg.
  • A járdáról az úttestre helyezem a kerékpárutakat, csökkentem a járdán parkolást.
    Mert a járda a gyalogosoké! A megfelelően kialakított és szabályozott környezettel rendelkező úttesten pedig tökéletesen elfér egymás mellett mindenki, aki sétatempónál gyorsabban akar haladni.
  • A kerékpáros létesítmények fenntartását, takarítását rendeletileg előre sorolom, ehhez forrást biztosítok.
    A kerékpárbarátsághoz ez is hozzátartozik, mert ugye, gépjárművel illetve gyalogosan sem kellemes egy kátyú, vagy egy megsüllyedt csatornafedél, a feltöredezett vagy a lejegesedett felület.
  • Közbringa Debrecennek.
    A belvárosban való mozgást tökéletesen kielégíthetné egy közbringarendszer, gondoljunk csak az esztergomi, a hévízi, a szegedi vagy a budapesti rendszerekre, amelyek nemcsak turistáknak, de a helyi lakosoknak is megfelelő alternatívát nyújt a gépjárművel való közlekedére. Persze ehhez is kerékpáros infrastruktúrális háttér kell.
  • Mindenki közlekedni szeretne: Debreceniek közlekedési kultúrájának javítása, harmonikussá tétele.
    Rendszeres oktatással, akciókkal, rendezvények sorozatával felhívni a figyelmet arra, hogy együtt közlekedünk!

Az öt polgármesterjelölt barátsággal fogadott bennünket és a fenti pontok ismertetése alapján, mindenki szívesen meg is ígérte: megválasztása esetén gondol a két keréken közlekedőkre és fejlesztik a kerékpáros infrastruktúrát. Programjuk témához vágó elemeinek kifejtései után szívesen fogadták a szakmai tanulmányfüzetünket is, amely segítségükre lehet majd abban, hogy költséghatékony módon tehessék gyorsan élhetőbbé a cívisvárost. Mindezt persze a megfelelő kerékpáros fejlesztések segítségével, amelyeknek köszönhetően a levegő- és az életminőség is javulhat, de akár a gazdasági fejlődés motorjai is lehetnek. Persze csak akkor, ha már létezik a megfelelő hálózati és infrastrukturális háttér. Meglepő módon a fejlesztések feltétele elsősorban nem a pénz, hanem a jó tervezés és az akarat - hangsúlyoztuk, átadva Jan Gehl, dán városépítő szaktekintély könyvének magyar fordítását.

Kósa Márta Ilona (Civil Fórum) elmondta, hogy fontos támogatni minden környezetbarát fejlesztést, így a kerékpárút-hálózatot is. Kiemelte, hogy a fejlesztések pályázati pénzekből könnyen megvalósíthatóak lehetnek, mint pl. a Debrecen és Józsa közötti kerékpárút közvilágítása is.


Madarasi István (MSZP) bevallása szerint komplett megoldásokban gondolkodik, de nem látja megoldhatónak mindenhol, pl. a Kishegyesi út nagy forgalma megnehezíti a környék munkavállalóinak, lakosainak az életét. Elgondolása szerinte egy gyalog- és kerékpárút segíthetne a helyzeten, bár az nem mindig megoldás, hogy felfestünk a járdára két sárga csíkot.


Varga Imre (Munkáspárt) részletesen kifejtette véleményét, minden ponttal kapcsolatban. Meglátása szerint a kerékpáros fejlesztések egyaránt fontosak az autóval, a kerékpárral, és a gyalogosan közlekedők számára; munkahelyteremtésre is lát lehetőséget ezekkel (főleg a közbringával) kapcsolatban.


Dr. Dobrossy István Jenő (DISZ) különböző érdekekkel rendelkező csoportokat lát a kerékpárosok közt, úgymint verseny-, túra- és munkába járó bringások. Elsősorban az Acsádi - Panoráma utakon biztosítana helyet a sportolóknak, és a túrázni vágyóknak egyaránt. Az önkormányzati/állami intézményeket is kerékpárosbaráttá tenné.


Kőszeghy Csanád Ábel (Jobbik) tökéletesen egyetért minden pontunkkal, ugyanakkor sok veszélyforrást lát Debrecen jelenlegi útjain, főleg miután a kerékpáros közlekedés lehetőségei - szerinte - nem feltétlenül adottak mindenhol.

Dr. Papp László (FIDESZ-KDNP) alpolgármester úr, támogatandónak tartja törekvéseink. Válaszában kifejtette, hogy a város folyamatosan javította és javítani is fogja a kerékpáros közlekedés feltételeit, említve a nemsokára átadásra kerülő kerékpárutakat, melyek segítségével a gyalogos- és kerékpáros-forgalom elterelésével tehermentesíthetőek a közutak.


Mint látható a polgármesterjelöltek között e téren nagyszerű egyetértés mutatkozott meg, majdnem mindegyikük elfogadta a kidolgozott hat felvetést, a jövőbeni közös munkára pedig mindegyikük nyitottnak bizonyult. Ki tudja, talán máskor is egy nevezőre lehetne őket helyezni… Esetleg egy Bebiciklizés vagy egy bringás városismereti verseny során. ;)

Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó, főleg ha még dokumentálva is van… Így mi is megígérjük, hogy később is elővesszük a Tour de Voks szavazólapját!


MEGJEGYZÉS:
Mint fentebb írtuk, cikkünk frissült Dr. Papp László válasza után.


Csatolmány

Méret

1569_001.pdf

781.77 kB