Facebook Instagram Youtube

Észak-Pest: Hírek

MÁSODIK FORDULÓVAL KERÜLT PONT A GÖDI I-RE

aron - 2008-06-17

Napsugár számol be nektek a múlt szombati, Gödi akciót befejezo második felvonásról:


"Az idojárás-elorejelzésekkel ellentétben csodálatos napsütésre virradt a NAGY nap, így szerencsére nem volt szükség az esemény-lefújó riadólánc indítására. A csapat több részletben verodött össze, a korábban kiküldött hírlevél szerint Pesten 3 ponton lehetett csatlakozni, amibol 4 lett, de még Dunakeszirol is akadt önkéntes. Sokan voltunk, nagyjából 13-15-en gondoltuk úgy, hogy közösségi munkára szánjuk a szombatot. A nagy létszám ellenére csupán 5 percet késtünk a gödi találkáról, nagyon szépen tekert a banda.Kezdésként némi gabonaital magunkhoz-vétele után Kelemen Zoli (alias Pisze), szétosztotta a munkát, mindenki tudta a helyét és indult is szépen dolgára. Ismét festo brigádba kerültem, újra egy jó csapatba :) Munka közben több ismeretlen biciklis megköszönte a munkánkat és további sikereket kívántak. Sokan voltak, akik meg is álltak érdeklodni, illetve további ötleteket adtak, hogy min lehetne javítani. No, akik megálltak, természetesen nem úszták meg a szentbeszédet, beoltottuk oket, aminek nyomán az MK honlapjának szombat délutáni látogatottsága valószínuleg rekordokat döntögetett :) Ahogy utóbb kiderült, elég komoly befolyással bíró embereket is sikerült az ügy mellé állítani - a helyi önkormányzat a szépen felújított bringautat és a lelkes aktivistákat látva kijavította a kátyús részeket - ez bizony komoly eredmény! :) Az útvonalunkat bejárva többször összefutottunk ismerosökkel, akik hozzánk hasonlóan szerszámokkal felszerelkezve vonultak egyik feladat helyszínérol a másikra - munkánk hasznos voltának teljes tudatában mosolyogtunk össze :) A szállítmányozás amúgy nem volt egyszeru, a csupa-festék, hatalmas biciklis piktogram-sablont ölelgetve ténylegesen éreztük, hogy bizony súlya van a bringás ügynek - illetve hogy mekkora az (lég)ellenállás... Nálunk volt egy kis kavarodás az útvonallal, a gát felol az addig csupasz útfelületen egyszer csak egy csodaszép piktogramba botlottunk, s végigtekerve a hátralévo útvonalat téves infoként megkaptuk, hogy a további úton már minden kész van. A banda ekkorra már kelloen elfáradt, nem volt nagy kedvünk ellenorizni azt, ami teljességgel hihetoen hangzott, hiszen közvetlenül a lábunk elott hevert egy valódi hófehér bicaj-jel a hozzá tartozó takaros irányjelzo nyíllal. El is indultunk visszafelé, s festettük sorra a jeleket.


Közben László János atyai jelenléte tovább fokozta a hangulatot, mely amúgy is kitunoen oldódott a tatyókból elo-elokerülo hideg seritalban :) A csárdában a jégkrémet nyalogatva azonban behúztam a nyakam, amikor értesültünk róla, hogy bizony kihagytunk egy-két helyet... Ezúton is elnézést érte. Ez volt az elso "vezetoi" munkám, úgyhogy ismét tanultam valamit, amiért hálás vagyok: ha valamiért felelos vagy és nem lehetsz biztos a dolgokban, de nem szeretnél hibázni, akkor magad járj a dolgok végére. Ezentúl így lészen :) Ezzel együtt nagyon korrekt volt a másik festo bagázs, besegítettek nekünk, köszönet érte :) Miután mindenki megkapta az ingyen-sörét és szépséges pólóját (köszi Pisze!), elindultunk a Vác alatt lévo ártéri tanösvény megismerésére. Valódi tündér-lakta hely, nagyon örülök, hogy most célzottan ide mentünk - Vác felé suhanva egyébként nem valószínu, hogy feltunik a táblácska, amely a letérést mutatja. A bioszúnyogok etetése után még benéztünk Vácra fagyizni, ami közben megejtettünk egy közösségi bringaszerelést - mindenki javította mindenkiét :) Amit ezek után Pesten muveltünk, arról röviden csak annyit, hogy a Holdudvarban történt és jó volt - részemrol hajnal 2-re kerültem haza :) Ha ennél többre vagy kíváncsi, legközelebb tessék velünk tartani! :)"