Facebook Instagram Youtube

Ezeken dolgozott a Kerékpárosklub 2021-ben

Ezeken dolgozott a Kerékpárosklub 2021-ben
2022.02.14
Olvasd el, mi mindent tett a bringás fejlődésért dolgozó Kerékpárosklub 2021-ben, és támogasd adód 1%-ával a folytatást!

Javaslataink beépítésével bevezették az elektromos teherkerékpárok támogatását és a céges bringák adómentességét, több tucat új kerékpártároló épült, és több mint 100 tervezése indult el. Szegeden és Dunakeszin is áttöréshez vezetett, amiért régen még demonstráltunk, majd szakmai partnerként javaslatokat tettünk. Utcákat kétirányúsítottak és úthibákat javítottak ki a kéréseinkre, és mi magunk is takarítottunk kerékpárutakat. Megyei, régiós, és helyi szintű fejlesztésekhez adtunk javaslatokat, kerékpáros stratégiák és bringaút-tervek készítésében vettünk részt.

7 városban szerveztünk tízezreket elérő közösségi bringás kampányt, munkába bringázós workshopokat és rekordszámú bringás reggelit tartottunk, miközben több százezres nézettségű oktatóvideókkal, 20000 db Kisokossal és minden eddiginél több oktatóprogrammal segítettünk elindulni a még kezdőknek.

Nemzetközi és hazai konferenciákon adtunk elő, milliókat elérő médiaszereplésekkel és újra 15000 I bike Budapest résztvevővel adtunk súlyt a véleményünknek.

Munkánkat Civil-díjjal tüntették ki.

A fő eredményeink rövid összefoglalója után részletesen is elolvashatod, hol és mi mindent tettünk a bringás fejlődésért 2021-ben.

Támogasd munkánkat az adód 1%-ával, ha szeretnéd, hogy folytassuk!

Hajrá srácok, csak így tovább, vagy inkább még jobban. Egy öröm volt, és köszi mindenkinek, aki támogatott a munkámban. aron 

Fő eredményeink:

  • Kampányunk sikerének köszönhetően Budapest több mint 100 pontján épülhetnek bringatárolók
  • Javaslataink alapján idén is több tucat új kerékpártároló épült országszerte
  • Javasoltuk, bevezették az elektromos rásegítéses teherbiciklik vásárlási támogatását és a céges kerékpárok adómentességét
  • Elértük számos egyirányú utca kerékpáros kétirányúsítását és úthibák kijavítását
  • Küzdünk a bicikliutak terelés nélküli lezárásai és balesetveszélyes felbontásai ellen, előterjesztésünkről idén szavazhat a Fővárosi Közgyűlés
  • Védtük a kerékpárszervizeket a járványügyi lezárásoktól
  • Amint engedték, gyorsan megszerveztük az I bike Budapest felvonulást, 15000-en el is jöttek
  • Elindult a MÁV együttműködésünk, aminek fő témái a kerékpárszállítás, kerékpárparkolás, a vasúti átjárók labirintusainak átjárhatóbbá tétele és közös kommunikáció
  • Áttörés Szegeden: korábban demonstráltunk érte, majd bevontak a tervezésbe – már zajlik a Belvárosi-híd környékének bringabarát átépítése
  • Elkészült a Budapest – Dunakeszi Eurovelo kerékpárút, amit 2007-ben javasoltunk először
  • A Balatoni Bringakört a kéréseinkre tették járhatóbbá több helyen
  • Megyei, régiós és helyi fejlesztésekre tettünk javaslatokat Verőcétől Csongrádig, Szombathelytől Debrecenig és budapesti beruházásoknál
  • Dolgozunk a Budapest és az agglomeráció kerékpáros stratégiáin; a Budapest-Balaton kerékpárútért, a biztonságot javító KRESZ-módosításokért
  • A kerékpározás népszerűsítéséről, szemléletformálásról szóló kézikönyvet írtunk önkormányzatoknak
  • Inkább bringázz, Magyarország! címmel 7 különböző városban kampányoltunk, céges munkába bringázást segítő workshopokat tartottunk, a szabadidős és csak nyáron bringázókat is megszólítottuk, cikkeket írtunk
  • Rekordszámú, 59 helyszínen rendeztünk bringás reggeliket és uzsonnákat
  • Oktatóvideóinkat százezrek látták, 20000 Kerékpáros Kisokost osztunk ki, Bebiciklizés programokat tartottunk
  • A világ legnagyobb bringás konferenciáján számoltunk be a hazai kerékpározásról
  • Újabb önkormányzatokkal vettük fel a kapcsolatot, bővítettük céges partnereink körét
  • Befejeztük a Metrópótló kampányt
  • Külföldi jó példákat mutatunk be itthon
  • Bringautakat takarítottunk és tettünk biztonságosabbá
  • Túrákat is szerveztünk
  • Több mint 1300 alkalommal szerepeltünk a médiában
  • Civil-díjat kaptunk a 2020-ban kerékpársávokat elérő érdekérvényesítő munkánkért

Figyelem

Támogasd adód 1%-ával a Magyar Kerékpárosklub bringás fejlődésért végzett munkáját!


Tartalomjegyzék


Eredmények, fejlesztések

Országosan:

Budapesten:

A budapesti agglomerációban:

Balatonon:

Szegeden:

A szegedi bringás mozgalom egyik legnagyobb sikerét értük el az Oskola utcán és a Belvárosi híd hídfőjében, ahol mostantól irányhelyesen lehet biciklizni, szélesebb, jó minőségű felületen. Egy évtizede még tüntettünk érte, majd bevontak a tervezésbe.

A projektnek még nincs vége, folytatódik a Stefánia átépítése, új gyalogos-kerékpáros övezetet jelöltek ki a Deák Ferenc utcán, és áttörést értünk el az egyirányú utcákkal kapcsolatban is, a nagykörúton belül számos utca kétirányúvá válik a bicikliseknek.

Részletek és fotók szegedi oldalunkon.,

Székesfehérváron:

5 éves javaslatunk volt, végre megnyitották a Búrtelep (kórház környéki családi házas utcák) egyirányú utcáit ellenirányba a biciklis közlekedésnek.


Vissza a tartalomjegyzékhez


Javaslatok és vélemények fejlesztési tervekre, stratégiákra, szabályozásokra:

Országosan:

  • Tovább folytak a 2017 óta tartó egyeztetések a bringabarát KRESZ-módosításért
  • Értékeltük a Nemzeti Kerékpáros Stratégia tervezetét
  • Véleményeztük a TOP Plusz 1.2.1-21 pályázati felhívást, ami alapján kerékpárutak épülhetnek majd.
  • Véleményeztük az új Útügyi Műszaki Előírást az útburkolati jelek és jelzőtestek tervezéséről és alkalmazásáról
  • Egyeztettünk a MÁV Start, MÁV-HÉV, MÁV Volán kollégáival a kerékpáros szállítás fejlesztéséről, kerékpártárolókról, balesetveszélyes átjárók labirintuskorlátairól, és közös kommunikációs tevékenységekbe kezdtünk a vonatközlekedéssel kapcsolatos tájékoztatástól kezdve az Inkább bringázz kampányunk megjelenésén át a vasúti kerékpáros tájékoztatások frissítéséig.
  • A Danube Cycle Plans projekt keretében BYPAD audit készül Magyarországra a KTI gondozásában. Szakértői munkacsoportagokként részt vettünk a hazai intézményrendszert is elemző kerékpáros kérdőív validálásában, mely beépül a készülő új Nemzeti Kerékpáros Stratégiába.
  • Javaslatokat fűztünk a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázat kiírásához
  • A Volán buszok kerékpárszállítási lehetőségeihez is hozzászóltunk.

Vidéki fejlesztések:

  • A 19 megyét érintő, “A térségi jelentőségű kerékpárutak előkészítése” projekt keretében főleg Tata, Tárnok-Kápolnásnyék, Kecskemét-Nyárlőrinc, Vitnyéd-Fertőendréd, Mosonmagyaróvár - Jánossomorja, Somogyvár-Lengyeltóti és Zala-megye kerékpárút terveit értékeltük.
  • Részt vettünk Az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program egyeztető ülésein, melyek célja a határátkelés és a kapcsolódó közlekedési útvonalak fejlesztése
  • A 2021-27-es időszak fejlesztéseit megalapozó megyei kerékpárforgalmi főhálózatok tervezései során véleményeztük a Csongrád-Csanád, és Győr-Moson-Sopron megyei hálózati terveket, valamint Hódmezővásárhely külterületi kerékpárút-hálózatának vázlatterveit.
  • Az Eurovelo 6 (dunamenti kerékpárút) és Eurovelo 14 (vagyis a Budapest-Balaton és Balatoni Bringakör) mellett több kiemelt turisztikai fejlesztési térség kerékpárútjainak (Pannonhalma-Győr, Tokaj-kör) tervezését és kivitelezését figyeltük
  • A Budapest-Balaton útvonalon hozzászóltunk a Polgárdi – Székesfehérvár közt épülő szakasz terveihez a pákozdi szakaszán egyeztetésen és egy új nyomvonal-javaslat bejárásán voltunk. Pákozdon tesztjelleggel, a meglévő gyalog-kerékpárút terhelésének enyhítésére kértük kerékpározást tiltó táblák leszedését a Budai úton
  • Debrecen készülő Fenntartható Városfejlesztési Stratégiájába tettünk projektjavaslatokat, és résztvettünk a Debrecen - Vámospércs kerékpárút tervzsűrijén, valamint a Zöldülő és Kiszolgáló Város Munkacsoport októberi ülésén
  • Szegeden kértük, hogy vonjanak be az új Tisza-híd és a kapcsoló infrastruktúra fejlesztése, illetve a körút tanulmánytervének készítésébe. Résztvettünk a Balástya felé, a Bajai úton az autópálya fölött, és az Algyői hídig vezetett kerékpárút tervezésének nyitó egyeztetésén.
  • Székesfehérváron újraindítottuk a közlekedésszakmai egyeztetéseket az önkormányzattal - Szombathelyen a készülő Fenntartható Városi Mobilitási Terv (SUMP) szakmai egyeztetésén jártunk.
  • Beszálltunk a Velencei-tavi Bringakör fejlesztését célzó civil kezdeményezésbe, kisebb beavatkozásokat kértünk a tókerülő útvonalon
  • Balatonszepezden a part menti kerékpárút elleni tiltakozás miatt javaslatot tettünk egy teljesen új nyomvonalra Révfülöp és Zánka között.
  • Veszprém környéki települések terveivel is foglalkoztunk.

Budapesti agglomerációs fejlesztések:

Kerékpáros kertváros

  • A Budapest Fejlesztési Központ megbízásából készülő Kerékpáros Kertváros (Budapesti agglomerációs kerékpárforgalmi hálózatfejlesztési stratégia) projektben közlekedési és kommunikációs területen is dolgozunk.
  • A stratégiakészítés Helyzetértékelés című első része elkészült, aminek a bírálatán dolgoztunk hétről-hétre. Ezután a 150 település adataira alapozó koncepció, azaz a hálózati terv készítése következik, egy szemléletformálási kézikönyvet is készíteni fogunk.
  • A stratégiakészítés része volt az általunk is terjesztett, tagjaink által is kitöltött lakossági kérdőív és térképes problémafelmérés, valamint a mérnökünkkel és helyi vezetőinkkel lefolytatott mélyinterjúk is.
  • A Kerékpáros Kertváros konferencián a BFK, a MÁV, a budapest-környéki államtitkárság, települési polgármesterek, fejlesztések felelősei és a téma szakértői körében adtunk elő arról, milyen lehetőségei és haszna van a kerékpáros közlekedés fejlesztésének a nagyvárosi agglomerációban.

További agglomerációs javaslatok:

  • Budapest elővárosi vasútállomások elérhetőségének fejlesztése projektben B+R tárolókkal kapcsolatos tapasztalatainkról és elvárásokról írtunk
  • Budakörnyéki kerékpárturisztikai hálózat fejlesztési terve
  • Gödön helyi fejlesztési igényeket mutattunk be az alpolgármesternek.
  • H6 HÉV ráckevei hídja
  • Nagymaroson állásfoglalást adtunk a strand lépcsői mellé építendő tolósínek kapcsán
  • Verőce belterületi Eurovelo 6 szakaszának lehetséges átalakításáról is állásfoglalást készítettünk a polgármester kérésére
  • Zebegényben találkoztunk az új polgármesterrel, egyeztettünk az együttműködésről

Budapest:

  • A budapesti kerékpáros fejlesztésekért felelős BKK, BFK, kerületek és Fővárosi Önkormányzat felé ezekben a témákban tettünk javaslatokat:
  • Aktív- és Mikromobilitási Stratégia
  • Aquincumi híd
  • Blaha Lujza tér felújítása: kerékpáros nyomok és terelőútvonal
  • Bajza - Bulcsú utcai alagút felújítása idejére alternatív nyomvonaljavaslatok
  • BKK kerékpáros térkép
  • Bubi bővítés a VIII. és XI. kerületben
  • Bubi indulására gyorsan kialakítható új kerékpársávokat kértünk.
  • Budai Fonódó Villamos II. ütemének (Szt. Gellért tér – Kopaszi-gát) újratervezése
  • Budakeszi úti buszsáv tervezése
  • Budapest-Balaton bringaút fővárosi szakaszai
  • Csalogány utcába kerékpártámaszokat kértünk
  • Csengery utca humanizálása
  • Déli pályaudvar és környékének kerékpáros megközelíthetősége
  • Diószegi – Elnök utca fejlesztése
  • Duna budai (Komjádi uszoda – Batthyány tér) és pesti (Parlament – Fővám tér) rakpartját érintő Duna-Buda és a Rak-Park projektek
  • Erzsébetváros közlekedési problématérképét állíthatod össze a közreműködésünkkel elkészült Partimap kérdőívben
  • Eurovelo tervezések:
    EV6 Észak-Buda: Városhatár – Lánchíd között
    EV6 Dél-Buda: Mezőkövesd utca – Campona utca között
    EV6 Észak-Pest: Megyeri csárda – Északi vasúti híd között
    EV14 budapesti szakasz: Duna – Törökbálint között
  • Ferencvárosi alpolgármesteri találkozó kerületi javaslatokkal
  • Galvani híd és kapcsolódó úthálózata tervei
  • Kelenföld intermodális csomópont kerékpáros megközelíthetősége és B+R telepítések
  • Kelenföld és Albertfalva forgalomtechnikai felülvizsgálata
  • Közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási terv
  • Kvassay híd
  • Mester utca
  • Mészáros utcai buszterminál ötlete
  • Október 23. – Irinyi József utca
  • Petőfi híd kerékpáros fejlesztési lehetőségeit vizsgáló tanulmányhoz
  • Pesti alsó rakpart
  • Szegedi úti felüljáró tervezése
  • Szegedi úti rendelő előtti kerékpárút gyalogos konfliktusainak kezelése
  • Szent István körút kerékpáros fejlesztési lehetőségeit vizsgáló tanulmány
  • Széna tér felújítása
  • Szilágyi Erzsébet fasor
  • Üllői út XVIII. kerületi szakaszának
  • Üllői út – Ecseri út csomópont tervei
  • Üllői út Szarvas csárda és városhatár közötti szakasza
  • Vízivárosi forgalomcsillapítás
  • V. kerület meghívására egyeztettünk a Vagyongazdálkodási Osztály képviselőivel a kerület kerékpározhatóságáról, és javaslatot adtunk az aktív közlekedési módok fejlesztésére
  • VIII. kerületi alpolgármesterrel egyeztetés
  • XVI. kerület alpolgármesterének javaslatok
  • XVII. kerület következő 10 éves akciótervének kerékpáros munkarészéhez adunk javaslatokat.
  • Zugló és Újpalota között új átjárót szeretnénk

Vissza a tartalomjegyzékhez


Népszerűsítő kampányok, szemléletformálás:

Vissza a tartalomjegyzékhez


Felemeltük a szavunkat, tiltakoztunk:

Vissza a tartalomjegyzékhez


Felvonulások:

Vissza a tartalomjegyzékhez


Utcai akciók:

Vissza a tartalomjegyzékhez


Oktatás:

Vissza a tartalomjegyzékhez


Nemzetközi együttműködések

Vissza a tartalomjegyzékhez


Cikkek, előadások

Vissza a tartalomjegyzékhez


Túrákat is szerveztünk:

Vissza a tartalomjegyzékhez


Kitelepültünk:

  • Bel-budai csoportunk kitelepült a Vízivárosi Borral Oltó fesztiválra
  • Erzsébetvárosban a Zöld Kerék Fesztiválon voltunk 
  • A bringázást népszerűsítettük a Klímatüntetésen.
  • Debrecenben a Mobilitási Eljutási Versenyen népszerűsítettük a kerékpározást, a DKV Zrt. által rendezett Autómentes Napon KRESZ-totóval vettünk részt.
  • Székesfehérváron
    Kikísértünk egy csoportot a velencei IV. Decathlon Kerékpáros Családi Napon, ahol kicsiknek biciklipályával, nagyoknak KRESZ-teszttel készültünk,
    A "Hogyan biciklizz egészségesen?" eseményen az egészéges testtartást,
    A "Tanuld meg a bicikli szerelés alapjait!" eseményen meg a bringaszerelés alapjait mutattuk be.
    A Mobilitási héten Bringás uzsonnát szerveztünk, Bebiciklizést tartottunk,
    Bemutatót és gyerekprogramot a Tisztán látszik! fesztiválon,
    Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Pukler Gábor a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke és Laskay Lóránt, a MÁV-START Zrt. értékesítési igazgatója részvételével közös kerekasztal beszélgetésen vettunk részt.
    Ügyességi pályát, tréfás KRESZ vetélkedőt vittünk az agárdi Oktoberfestre.
  • Kint voltunk a Charity Festen
  • Kerékpártárolót üzemeltettünk a Strand fesztiválon és a Szegedi Ifjúsági Napokon.
  • Kint voltunk a Mutánsbringatalálkozón.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Jótékonykodtunk:

Vissza a tartalomjegyzékhez


Szervezeti újdonságok

  • A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Kerékpáros Szakosztályának elnökségi tagjává választották Emődy Barbit, a Közlekedési Munkacsoportunk vezetőjét
  • Új kedvezményadó-helyeink lettek klubtagoknak
  • Bekerültünk a Magnet Bank Közösségi Adományozási Programjába, ahol sokan támogattak minket.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Díjazták is a munkánkat:

Vissza a tartalomjegyzékhez


Figyelem

Támogasd adód 1%-ával a Magyar Kerékpárosklub bringás fejlődésért végzett munkáját!



Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért végzett munkánkat! Adószámunk: 18245402-2-43

Szakmai munkánknak alapja, hogy megőrizhessük függetlenségünket. A stabil pénzügyi helyzet megteremtése nélkületek megvalósíthatatlan. Köszönjük mindenkinek, aki figyelemmel kíséri munkánkat és adója 1%-ával támogat bennünket.

2021.01.14 |  aron